Beindítani azért még sikerült!

CREDOBUS Eger Rallye 2017

Halmos Gábor – Simon Niki (BMW E36)

Emlékeztél még, hogy hogyan kell beindítani a “Bajort”?

– Az idén nem sokszor volt rá alkalmam, de beindítani azért még sikerült – kezdi a beszélgetést Halmos Gábor.

Hogyan sikerült számotokra a verseny első napja?

– Az első nap nehezen indult. Az első gyorsaságit azzal kezdtem, hogy felborítottam a rajtban a fotocellát, majd a második gyorson a terpesi elágazásban forogtunk mint a búgócsiga. A második körben fokozatosan gyorsultunk és a nap végén a sötétben már egész jó időket sikerült autózni.

A második napon már összeszedettebb voltál és a verseny végére sikerült egy kategória ezüstöt is behúznotok.

– A reggeli álmos kezdés után próbáltam többet elvállalni, aminek nem lett jó vége. A harmadik gyorson elém ugrott egy gumibála az egyik lassítóból kijövet, amit a futóművünk és a jobb első kerekünk csúnyán megsínylett. A csapatom a szervizben tökéletesen helyrehozta a kocsit és jöhetett az utolsó két gyors, lámpasor nélkül… A második hely lett a vége, aminek nagyon örülünk!

Ti lettetek a legjobb BMW-s páros is!

– Sajnos a 4-es kategóriában Lángi sporttársnak műszaki gondjai voltak a Z4-el, pedig a mostani motorját nem tőlem vette. 🙂 Nemerey Ádámmal az utolsó előtti gyorsig ment az adok kapok, de ő is kiállt műszaki probléma miatt.

Elég csonkára sikerült ez az év a számotokra…

– A miskolci rendőrsztori után elment a kedvem az egésztől, aztán a Veszprém Rally visszahozta. Budapest Rallyt inkább hagyjuk, majd jött a Mecsek, ahol egyedül a kategóriában nem volt értelme elindulni…

Mikulás Ralin láthatunk benneteket?

– Ha minden összejön, akkor a Mikuláson megint egy Mitsubishivel támadunk!

Szöveg: Sipos Attila