Historic Sajtóanyag

A második helyről állt ki Gaál Ádám – Miskolc Rali

Remekül kezdte a Miskolc Rali historic értékelését Gaál Ádám és Kalapács Kornél, akik az első két gyorsasági szakaszon egyaránt a D csoport második legjobb idejét autózták, és a versenyben is a második helyen álltak. A harmadik gyorsasági szakaszon azonban nem tudtak elrajtolni, miután elszakadt a kardáncsapágy felfüggesztése. Az alkatrészből ugyan volt egy tartalék a csapatnál, […]

Historic Sajtóanyag

Wirtmann idei első győzelme – Miskolc Rali 1. nap

Rajt-cél győzelmet aratott Wirtmann Ferenc és Barna György a Historic Országos Ralibajnokság első futamán, a Miskolc Ralin. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros, a Ford Escort Mk II-essel a D csoportban és a D3-as kategóriában is az első helyen végzett, így mind a két bajnokságban az élen kezdték a 2017-es évet. Sok idejük azonban […]

Historic ORB Rallye2

Miskolcon kezdődik a tizedekre menő harc

Talán minden idők legerősebb ORB mezőnye gyűlt össze az első idei verseny helyszínén, Miskolcon. Ezért biztosak lehetünk abban, hogy a pénteki prológ után a szombati hat és a vasárnapi nyolc szakaszon is nagyon éles, tizedekre menő harcokat láthatunk. Az idei évtől az ORB-ből az ORC-be lettek száműzve az R4-es autók, ezért néhányan az ORC-ben folytatják […]

Historic Sajtóanyag

Gaál Ádám: Végre versenyautóban!

Hosszúra nyúlt a téli felkészülés, de a hétvégén eljön az év első rali versenye sőt, mindjárt kettő is, hiszen a Miskolc Ralin szombaton és vasárnap is külön-külön futamot rendeznek az Országos Historic Ralibajnokság mezőnyének. Gaál Ádám és Kalapács Kornél is nagyon várják már a megmérettetést, amely egyben a szezon leghosszabb hétvégéje lesz a számukra, ezért […]

Historic Sajtóanyag

Wirtmann három versenyen indul a Miskolc Ralin

Borsodban debütál a továbbfejlesztett Ford Escort Mk II-es, amellyel a magyar bajnokságban illetve a CEZ-ben is pontokat akar szerezni Wirtmann Ferenc és Barna György. Két versennyel veszi kezdetét a hétvégén az Országos Historic Ralibajnokság a Miskolc Ralin. Szombaton és vasárnap két külön bajnoki futamot rendeznek, de a verseny összesített eredménynek is van tétje, hiszen ez […]

Historic Sajtóanyag

Kiesés után két első hely

SOLID Racing Team – Rebenland Rallye – 2017.03.17-18. Merencsics Árpád – Halász- Szabó Anetta, Suzuki Swift Gti MK1 Külföldön kezdte az évet Merencsics Árpád, és nem is akár hogyan! Idén a Mitropa Kupát szemelte ki magának Árpi, ami nagyon is jó döntésnek bizonyult. A szervezők részéről maximális együttműködés mellett kezdhette meg külföldi szereplését. A bajnokság […]

Historic ORB Rallye2

16 R5-ös autó a Miskolc Ralin, visszavonult Janika

Hétvégén kezdetét veszi az ORB 2017-es idénye Miskolcon, ahol talán minden idők legerősebb magyar mezőnye jön össze, 16 páros nevezett R5-ös autóval. Viszont idén már nem lesz a versenyzők között ifj. Tóth János. Végre elérhetővé vált a Miskolc Rali nevezési listája, melyen 16 páros neve mellett szerepel R5-ös autó. Az R5-ös autók legerősebb változatát, Škodát […]

Historic Sajtóanyag

Wirtmann kalandosan a célban – Rebenland Rali

Kiváló versenyen szerzett értékes bajnoki pontokat Wirtmann Ferenc és Barna György az ausztriai Rebenland Ralin, a historic rali Közép-Európai Zóna Kupa (CEZ) idei nyitóversenyén. Igaz, ehhez némi szerencsére is szükségük volt. Már az első nap is kalandosan indult a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros számára, hiszen a második gyorsasági szakaszon elektromos hiba miatt megállt […]