Reflektorfényben

A volvós család

A Papp testvérek igazi kuriózumnak számítanak a raliban, hiszen lassan egy évtizede Volvóval versenyeznek. Hogy miért? Mert szerintük ez a legjobb autó. Ezt két RTE és egy rali 2-es kategória bajnoki címmel is bizonyították. Teljes képernyős mód      

Reflektorfényben

Egy megvalósult álom

Mindössze 17 versenyre volt szüksége az egykori autósport újságírónak, hogy nyerjen, sőt a ralikrossz Magyar Kupa Swift Diviziójának az élére álljon. Borbás Bálint mesélt hogyan valósította meg gyerekkori álmát és hogyan lett autóversenyző.     Teljes képernyős mód

Reflektorfényben

Apja fia

Sokan még most is úgy emlegetik, mint az 1995-ös rali 2-es bajnok Wieszt Jani fiát, pedig három gokart bajnoki címe, a tavalyi ralikrossz Supercar bajnoki második helyezése és idei Super1600-as sikerei magukért beszélnek. Wieszt Jankot azonban ez nem zavarja, büszke a gyökereire.   Teljes képernyős mód

Reflektorfényben

De ki az a Szabó Zsolt?

A hungaroringi WTCC hétvége egyik legnagyobb sztárja volt az ETCC-ben szereplő fiatal pilóta, aki pályafutása hetedik versenyhétvégéjén megszerezte a pole-pozíciót és olyan előzéseket mutatott be, amitől mindenkinek leesett az álla. Viszont csak kevesen tudták ki is az a Szabó Zsolt.   Teljes képernyős mód

Reflektorfényben WRC

Az első Repülő Finn

79 éves korában hunyt el az autóversenyzés egyik legnagyobb alakja: az első Repülő Finn, a balláb-fékezés egyik atyja, az 1000 Tó és az RAC Rali háromszoros győztese. Timo Mäkinen nem csak a raliversenyzés legendája volt, de hihetetlen sztorik is fűződnek nevéhez.   Teljes képernyős mód

Reflektorfényben

Benzingőz és Rock n’ Roll

Két nagyon is közelálló fogalom, de talán nincs a világon még egy olyan zenekar, amelyik ennyire elkötelezett autósport rajongó lenne és amelyik küldetésének érezné a benzingőzös sport népszerű- sítését. Az immár három arany- és két platinalemezzel büszkélkedő Road front embere, Molnár Máté mesélt bandájuk „kattanásáról”.   Teljes képernyős mód

Reflektorfényben

Maximálisan élvezni!

Igen gazdag pályafutás áll ifj. Kiss László mögött, aki a gokarttól a ralikrosszon át a raliig sok mindent megjárt, saját csapatot épített és testévre, Kiss Pál Tamás versenyzését is ugyanolyan vehemenciával segíti, mintha maga ülne a volán mögött. Teljes képernyős mód