Cyril Raymond történelmet írt

Cyril Raymond már biztosan bekerül az autósport történelem könyvébe, miután az egyetlen olyan versenyző lett, aki bajnok tudott lenni a Ralikrossz Világbajnokságon és a Global Ralikrossz sorozatban is.

A francia Cyril Raymond egy héttel ezelőtt Loheac-ban bebiztosította a Ralikrossz Világbajnokságon RX2-es bajnoki címét, úgy, hogy a szezonból még hátravan egy verseny.

Cyril a múlt hétvégén folytatta szereplését a Global Ralikrossz sorozat RX Lite mezőnyében is, ahol nyerni tudott Mephisben, evvel pedig megszerezte a bajnoki címet is.

A francia versenyző idei két bajnoki elsőségével az első olyan pilóta lett, aki mindkét sorozatban bajnok tudott lenni.

Korábban Topi Heikkinennek volt esélye, hogy a WRX-ben és a Global Ralikrossz Bajnokságban is bajnok legyen, de ez még nem sikerült a finn versenyzőnek, aki 2013-ban végzett a GRC első helyén.