Gaál Ádám: Karcmentesen a Mecsek Ralin

Pályafutásuk egyik legnehezebb versenyét teljesítette Gaál Ádám és Végh Attila a Mecsek Ralin, ahol nem csak a hosszú távval, a változatos gyorsasági szakaszokkal, de egy fékhibával is megküzdöttek. A gödöllői Opel Gaál márkakereskedés csapata azonban így is a magyar értékelésben, a D csoportban és a D3-as kategóriában is a harmadik helyet szerezte meg sőt, ezúttal is karcmentesen értek célba az Opel Ascona B-vel.

Gaál Ádám: ¬¬¬¬¬– Az első gyorsaságit elég jól lezavartuk, de az utána következő etapon láttuk, hogy füstöl a kerék, a kézifék befogott. Megpróbáltuk megjavítani és előre állítottuk a fékerő szabályzót, így első fékkel teljesítettük a második szakaszt.

A szervizparkban a csapatunk megjavította a féket, de utána sem volt tökéletes, nem mertem rövid féktávokat venni, előfordult, hogy a kanyar előtt többször is belerúgtam a fékbe, hogy működik-e. Nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy sok pályának rossz volt a minősége, tele volt gödörrel, ahol könnyű leesni az útról.

Összességében nehéz verseny volt, de ez soha sem baj, Attilával szeretjük a kihívásokat. A jó minőségű, lobogós szakaszokon szerintem jót autóztunk, a fékhiba után pedig kihoztuk a maximumot ebből a versenyből is.

Sok tapasztalatot szereztünk, gyűjtöttük a gyorsasági kilométereket, és ráadásul még az autót is épségben raktuk fel a trélerre, úgyhogy elégedett vagyok.

Köszönöm a csapatunknak az odaadó munkát és hogy egész évben ilyen nagyszerű autóval versenyezhettünk.

Gaál József, csapatvezető: – Maximálisan elégedett vagyok a gyerekekkel és csapattal. Az első gyorsaságin meghibásodott a hátsó fékünk, amihez hasonlót még nem tapasztaltunk a versenyautón.

A második pályán még így kellett lejönniük, a szervizparkban megjavítottuk, de mondtam nekik, óvatosan menjenek, ilyenkor soha sem lehet tudni, újra előjön-e a hiba.

Az idei Mecsek Rali még jó fékekkel is nagyon nehéz feladat volt, hát még így. Ádám és Attila azonban tökéletesen megoldották, okosan versenyeztek és még a nehéz körülmények ellenére is karcmentesen hozták célba az autót.

Büszke vagyok rájuk és az egész csapatunkra is.

További információ:

Szolgáltatásaink


http://www.opelgaal.hu/