Gryazin: A helyismeret döntött

Nikolay Gryazin és Jaroslav Fedorov első győzelmét szerezte a lett Liepaja Ralin ERC futamon. A lett páros a verseny utáni sajtótájékoztatón, elmondta, szerintük a lett pályák ismerete kulcsfontosságú volt a sikerben.

– Nikolay, kettős sikert arattál a a Liepaja Ralin, hiszen nyertél az U28-as Junior mezőnyben és az abszolút értékelést is megnyerted. Milyen érzés?
– Nagyon boldog vagyok, nagyszerű verseny volt! Az időjárás nem könnyítette meg a helyzetünk, hol esőt, hol pedig száraz időt jósoltak. A verseny ideje alatt végül csak egy kis eső volt, de a verseny előtt nagy eső áztatta fel a pályákat, amikről nem lehetett tudni, hogy milyenek lesznek versenykörülmények között. Nem lehetett tudni, hogy a pályákon hol van nagyobb felázás és hol lehet jó a tapadás. Ez nem volt egyszerű.

– Idén sokat fejlődtél, de mi volt a siker titka ezen a versenyen?
– 2015 óta indulok lett versenyeken, így jól ismerem az itteni pályákat és tudom, hogyan lehet rajtuk jól menni. Azt hiszem, ennek a tapasztalatnak köszönhetem a győzelmet.

– Yaroslav, mit sikerült idén teljesíteni az év elején kitűzött célokból?
– Idén főként a sebesség terén szerettünk volna fejlődni, ezért volt sok balesetünk. Ez viszont része a fejlődésnek. Örülök, hogy ezen a versenyen két fiatal versenyző, Nikolay és Kalle Rovanpera tudott egymással csatázni, azt hiszem, ez a csata mindkettejüknek tetszett. Nikolay mellett én is nagyon élveztem.

 

Fotó: DPPI