Gryazin nyert Rovanpera előtt, Érdi az ERC2-es bajnok

Nikolay Gryazin győzelmével zárult a lett Liepaja Rali és az idei ERC szezon, míg Kalle Rovanpera első Eb versenyén második lett. Az ERC2-es mezőnyben második helyén végzett ifjabb Érdi Tibor, így megszerezte a kategória bajnoki címét.

Nikolay Gryazin tegnapi négy szakaszgyőzelméhez ma újabb kettőt tudott hozzátenni, így 18.5 másodperc előnnyel nyerte a lett ERC versenyt. A lett pályákat jól ismerő orosz Škodásnak idén ez volt az első győzelme.

A verseny második helyét a finn Kalle Rovanpera szerezte meg, a 17 éves versenyző most hétvégén debütált az ERC mezőnyben, ez volt az első versenye Forddal és új navigátorával, Jonne Halttunennel is. A jövő nagy reménysége ma két szakaszt is tudott nyerni a murvás utakon.


Az ERC 2017-es bajnokai: Kajetan Kajetanowicz, Jaroslaw Baran

A délutáni első szakaszt egy baleset miatt törölni kellett, mely során a szakasz céljának közelében egy helikopter zuhant le egy szántóföldre. Meg nem erősített hírek szerint a szerencsétlenül járt gépen Kajetan Kajetanowicz barátai tartózkodtak, a tegnap a sorozatban harmadik Eb címét szerző lengyel versenyző barátainak állapotáról nem kaptunk információt, de Kajto a baleset után a harmadik helyről kiállt. A szakaszt a baleset miatt törölték.

Kajto kiállása után honfitársa, Lukasz Habaj szerezte meg a verseny harmadik helyét.

Az ERC2-ben a WRX versenyeken induló lett Reinis Nitiss nyerte ifjabb Érdi Tibor és az orosz Sergei Remennik előtt, míg az olasz Zelindo Melegari az utolsó szakaszon baleset miatt kiesett.


Az ERC2 idei bajnokai: ifjabb Érdi Tibor, Papp György

Érdi Tibor és Papp György számára a második hely is elegendő volt, hogy először nyerje meg az ERC2-es bajnoki címet.


Az ERC3 és az U27-es Junior bajnokság első helyezettjei: Chris Ingram, Ross Whittock

A versenyen induló másik magyar páros, Klausz Kristóf és Csányi Botond az U27-es Junior mezőny hatodik, és az ERC3-as kategória hetedik helyét szerezte meg, mindkét kategóriát és a bajnoki címet is a brit Chris Ingram nyerte.

A nyolc versenyes ERC szezon ezzel a versennyel véget ért, a nyolc verseny során Bryan Bouffier két, míg Alexey Lukyanuk, Nasser Al Attiyah, Jan Kopecky, Bruno Magalhaes, Kajetan Kajetanowicz és Nikolay Gryazin egy verseny élén ért célba.

A verseny nem hivatalos végeredménye
1 Nikolay Gryazin, Yaroslav Fedorov Škoda Fabia R5 1:19:22.1
2 Kalle Rovanperä, Jonne Halttunen Ford Fiesta R5 +18.5
3 Łukasz Habaj, Daniel Dymurski Ford Fiesta R5 +2:52.8
4 José Antonio Suárez, Cándido Carrera Peugeot 208 T16 R5 +3:00.9
5 Albert von Thurn and Taxis, Bjorn Degandt Škoda Fabia R5 +5:32.3
6 Reinis Nitišs, Maris Neikšans Mitsubishi Lancer Evo IX +6:15.1
7 Linas Vaškys, Laurynas Paškevičius Mitsubishi Lancer Evo IX +8:17.9
8 Tom Kristensson, Henrik Appelskog Opel Adam R2 +8:22.7
9 ifj. Érdi Tibor, Papp György Mitsubishi Lancer EvoX +8:30.5
10 Chris Ingram, Ross Whittock Opel Adam R2 +8:55.3
18 Klausz Kristóf, Csányi Botond Peugeot 208 R2 +12:04.3

 

Fotó: DPPI