2024. március 28. 19:00
WRC - 🇪🇺 Közép-Európai Rally
WRC - 🇯🇵 Japán Rally
ERC - 🇭🇺 Rally Hungary

Itt egy lélegzetelállító versenypálya, amin nem rendeznek komoly versenyeket

Jövő héten rendezik az idei Japán Nagydíjat az egyik legkedveltebb versenypályán, de ez az aszfaltcsík is mutatja, hogy arrafelé vannak még kivételes körök.

Jon Armstrong az M-Sporttal indul az ERC-ben

Jon Armstrong azt követően, hogy évek óta Fordokkal versenyez, 2024-re kiérdemelte az M-Sport bizalmát és már az ERC-ben vezetve képviselheti a csapat színeit. 

Szafari Rally 2024 – Minden infó egy helyen

A WRC idei harmadik versenyét, a Szafari Rallyt március 28-31. között rendezik a kenyai Naivasha környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei első murvás futamáról.

Katsuta egyik legsikeresebb versenyén javíthat a Svéd Rally után

Takamoto Katsuta legsikeresebb versenye a kenyai Szafari Rally, ahol korábban kétszer is dobogóra tudott állni, ezért az afrikai versenyen szeretne javítani a nem jól sikerült Svéd Rally után. 

Fourmaux Kenyában is folytatná idei jó szereplését

Adrien Fourmaux a Svéd Rallyn elért első dobogós eredmény után a világbajnokság harmadik helyéről várhatja a Szafari Rallyt, ahol szeretné folytatni eddigi jó idei szereplését. 

Lappi szerint a problémák elkerülése már felér a sikerrel Kenyában

Esapekka Lappi a Svéd Rallyn aratott győzelem után Kenyában már annak is örülne, ha el tudná kerülni a problémákat. 

MNASZ-elnök: gyökeres változásokra van szükség a hazai rallyversenyek rendezésében

Az Esztergom-Nyerges Rally után az MNASZ vizsgálóbizottságot hozott létre, az elnök pedig konkrét megoldási javaslatokat ígért.

Rovanpera elkerülné a problémákat Kenyában, de tudja, ez nehéz lesz

Kalle Rovanpera idei második WRC-futama lesz a kenyai Szafari Rally, melyen ugyan korábban már tudott nyerni, idén azonban minden eddiginél nehezebb verseny várható. 
24,580RajongókTetszik
1,902KövetőkKövetés
1,980FeliratkozóFeliratkozás

F1

Kiderült, miért döntött a visszatérés mellett Serderidis

Jourdan Serderidis tavaly úgy döntött, hogy visszavonul a WRC csúcskategóriájától és utolsó versenye az Akropolisz Rally volt. A görög üzletember azonban az idei Szafari Rallyn ismét visszatér a Rally1-es Ford Pumájához. 
A versenyrendező Arrabona Rally Club tájékoztatása szerint félbeszakadt az Esztergom-Nyerges Rally, miután a Lábatlan-Bajna szakaszon súlyos baleset történt.