Jobb1-ből a bal1-be, avagy csajok a fedélzeten

Interjú Buza Zsuzsa autóversenyzővel, a hétvégi Lyukóbánya-Parasznya Rallye Sprint verseny előtt, aki most egy méregzsákot fog terelgetni.

Lyukóbánya-Parasznya Rallye Sprint
Gondi Motorsport – Citroen Saxo
Buza Zsuzsa – Deák Henrietta
2017.09.16-17.
Zsuzsa idén már tíz éve versenyez a rallysportban, mint navigátor. Most átül a bal1-be a hétvégi versenyen. Ez okból beszélgettem vele.
Buza Zsuzsát a pilótát kérdezem először, hogy miként kerül ő a bal1-be?
– Rögtön itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy ismét megköszönjem a lehetőséget, a támogatást és a bizalmat Gondi Csabának és a csapatnak! Egyik nap Csabi felhívott, hogy mit szólnék az ötlethez, ha a Saxo-ban kizárólag lányok ülnének, azt hittem csak viccel. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, komolyan gondolja, és valóban Henivel állhatunk rajthoz Lyukóbányán. Igazából mindig vonzott a bal1, egy nagyon-nagyon minimális tapasztalatom van benne, ráadásul nem csak utazni, hanem vezetni is nagyon szeretek.
Ha már rally, mikor is kezdted a versenyzést?
– Idén pont egy évtizede, hogy elkezdtem és azonnal bele is szerettem ebbe a sportba. Anno Kovács Gyuri tanított meg a rally szabályaira és a navigálás rejtelmeire, amit majdnem egy teljes évadon keresztül gyakorolhattam mellette egy Celica GT4-ban. Aztán jött kis kihagyás, de valahogy mindig visszasodor az élet ehhez a sporthoz.
Mennyire idegen számodra a bal1?
– A versenyeken a jobb1-hez vagyok „szokva”, ez az alapfelállás, de nem teljesen idegen a kormány mögötti környezet sem. Bő 8 évvel ezelőtt hirtelen felindulásból mindenképpen ki szerettem volna próbálni a pilótaülést is, aminek megvalósításában sokan segítettek. Életem első versenykilométereit záró autóként vezettem le, Varga Józsival a jobb1-ben. Mindkettőnknek nagyon megtetszett az egész, így kitaláltuk, hogy később a mezőnyben is szeretnénk menni.
Merre, milyen versenyeken fordultál meg és az eredményeidről is lécci párt szóban számolj be.
– Navigátorként megjártam szinte mindegyik hazai osztályt, pályafutásomat anno Rallye 2-ben kezdtem, 10 évvel ezelőtt. Ezt követően voltam MARB-ban és pár ORB futamon is navigálhattam, aztán néhány év kihagyást hozott az élet. 2 évvel ezelőtt kerültem vissza újra „aktívan” a rallye-ba, mikor Jacsó János megkért, navigáljak Neki. Jó pár MARB futamot követően idén újabb változás történt, az év elején ért a megtiszteltetés, hogy a Gondi Motorsport-hoz csatlakozva Csabi mellé ülhettem be a jobb1-be – mint jövőbeni állandó navigátora. Az első közös tesztelésre/kipróbálásra a borsodnádasdi MARB futamon volt lehetőség, ahol szinte pillanatok alatt összeszoktunk, így a folytatás nem volt kérdés.
A navigátori eredmények… Van sok szép kupa a polcon, aminek a nagy része MARB futamokról származik. A legjobb Sprint eredmény egy egyszeri összeállításból született abszolút 2. és kategória 1. hely, amikor Szokor Gábornak diktáltam az itinert egy EVO-ban. A rövid Rallye 2-es pályafutásomból egészen az idei évig egy csoport 3. hely volt a legjobb eredmény, amit tavasszal Székesfehérváron Csabival felülírtunk, amikor a második helyre értünk be. Nagyon bízom benne, hogy a jövő évben folytatjuk, és több versenyen tudunk részt venni hasonló, de inkább még nagyobb sikerrel.
Pilótaként már nincs ekkora tapasztalatom, mindösszesen 3 MARB versenyen indultam el eddig. Persze az éles bevetést rögtön a mélyvízzel kezdtem, az első futam murva volt. Így a legnagyobb meglepetés engem ért, mikor a nap végén a dobogó legfelső fokára állhattunk a csoportban. Persze ez akkora lelkesedést hozott magával, hogy a következő aszfalt futamon is elindultunk Józsival, ahol a második helyet csíptük el a csoportban. Aztán a tervekkel ellentétben pár év kihagyás következett, végül a harmadik versenyre tavaly került sor Borsodnádasdon – egy futam erejéig helyet cseréltünk Janival és elhoztunk egy harmadik helyezést.
Végül az idei nyári rallye szünet után Csabi szerzett hatalmas örömet, mikor feldobta az ötletet: egy autó csak lányokkal… Még el sem kezdődött a verseny, de már most minden támogatást és bíztatást megkapunk a csapattól, ami nagyon jó érzés! Köszönjük!
Hatszor mentek majd a gyorsokon, ahol oda vissza fogjátok teljesíteni vagy felvezetés lesz a rajtba?
– A kiírás alapján oda-vissza lesz 3-3 gyorsasági, felvezetés nélkül, így az autóban töltött percek szinte egyenlőek lesznek a gyorsasági szakaszokon töltött idővel. Természetesen elsősorban a kocsira és magunkra vigyázunk, de azon leszünk, hogy ez ne menjen az élmény és az eredmény rovására!
A végszó ismét egy köszönet a bizalomért és a támogatásért Gondi Csabinak, a Gondi Motorsport egész csapatának, illetve támogatóinak! Köszönöm az interjút!

A csapat köszöni támogatóinak a segítséget!

– Hajósi Miklós –