Lépésről-lépésre

Hatalmas esése és folyamatos technikai gondjai után, nehezen talált magára Ollé Sasa. Őt azonban nem abból a fából faragták, nem adja fel könnyen, folyamatos teszteken kezdte visszanyerni magabiztosságát és hitét a Skoda Fabiában.

Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Régen mondhattuk el ez azt magunkról, hogy végre itt vagyunk a célban. Ha mondhatom azt, ez volt a bajnokság legfőbb feladata és természetesen a tesztelés. Olyan, mintha a számunkra most indulna az idény, mint ahogy eddig mindig, az Eger Rallye-val indult a szezon.

Maga a verseny nagyon jó volt, versenyzőként azt mondom, gördülékenyen zajlott a futam és a pályák is tetszettek, habár véleményem szerint túl gyorsak voltak.

Indulás előtt az volt a célunk, hogy felépítsünk egy koncepciót, hogyan lehetne újra begyorsulni és az autót elkezdtük állítgatni.

Nagyon puha, tanuló beállítással kezdtünk, amivel igazából nem is lehetett gyorsan menni, ezt gyorsról-gyorsra igyekeztünk tempósabbá tenni. Mindezt úgy, hogy én is megszokjam az autó mozgását, egyre magabiztosabban érezzem magam és higgyek a Skodában. A fék csodálatosan működik, jól be lehetett állítani, amihez egy cseh mérnök segítsége is kellett.

Azt azért nem gondoltam, hogy ennyire hátul fogunk menni, de szépen gyorsultunk körről-körre és a végén már hatodik időt is tudtunk menni. Érezhető volt a mezőny rutinja, ami nekünk a sok technikai hiba miatt hiányzott.

2017-ben ez volt az első versenyünk, ahol csak magunkra kellett figyelnünk, nem az autó műszaki gondjaira. Sajnáljuk, hogy vége is lett a szezonnak, éppen ezért most olyan aszfaltos futamokat keresünk, ahol folytathatjuk az elkezdett tanulási folyamatot, és megtaláljuk azokat a beállításokat, amelyekkel mi vagyunk igazán gyorsak. Persze, a Mikulás Rallye nem maradhat ki az életünkből, számunkra ez már hagyomány…”