Szabó Krisztián másodszor is Európa-bajnok ralikrosszban

Ezúttal nem kellett a döntőig várni a németországi szezonzárón a Super 1600 kategória bajnokavatására: Szabó Krisztián már az elődöntőben bebiztosította második ralikrossz Eb-címét, amely autókrosszos sikereivel együtt ötödik európai titulusa.

Egy évvel ezelőtt az utolsó verseny – szintén az Esteringen, Németországban – döntőjében dőlt el az FIA Super 1600-as Európa-bajnokság végső győztesének személye. Szabó Krisztián csupán az utolsó felvonásban fordította meg ponthátrányát, és szerezte meg az első magyar Eb-trófeát a ralikrossz szakágban.

Az elsőkerék-hajtású kategória címvédőjének idén könnyebb feladata volt: 12 pontos előnnyel érkezett a szezonzáró fordulóra. Miután a ralikrosszban a négy kvalifikációs futam után is pontokat osztanak, ő pedig másodikként zárta a köztes eredménylistát, míg fő ellenfele, a szintén Volland Racing színeiben versenyző Artis Baumanis harmadik lett – a 20 pont hátrányban levő, még szintén esélyes Jussi-Petteri Leppihalme pedig negyedik –, csupán annyi dolga maradt, hogy az elődöntőben rajthoz álljon: az ezért járó minimum egyetlen pont már elegendő volt a bajnoki sikerhez. Krisztián elrajtolt, így az elődöntő és az év utolsó döntője már csak jutalomjáték volt számára.

„Mondják, hogy nehezebb megvédeni a bajnoki címet, mint megnyerni. Most én voltam az üldözött, mindenki engem akart elkapni. Nem is tudom, melyik év volt nehezebb, hiszen tavaly még nem volt veszítenivalóm, idén kicsit okosabban kellett játszanom, más feladatot kellett teljesítenem. Talán jobban is izgultam, mint tavaly, nyomás volt rajtam. Viszont megvolt az a könnyebbség is, hogy elég nagy előnnyel vezettem, ezért viszonylag kényelmesen tudtam venni az egészet. Miután az első két kvalit előtte fejeztem be, onnantól már csak ott kellett autóznom Baumanis mögött” – mondta vasárnap délután a ralikrossz 2017-es Európa-bajnoka.

„Az évem első fele nem alakult olyan jól, de a nyári szünet után másodikba kapcsoltam! Franciaország hibátlanul sikerült, és Lettországban is nyertem. Baumanisnak ott kis balszerencséje volt, ezért igazán ott tudtam elhúzni. Megvédtem a címem: ez utoljára a Super 1600-ban Andreas Bakkerudnak sikerült, aki ma már komoly névnek számít a világbajnokságon.”

A Volland Racing 25 éves versenyzője részletezte a vasárnap történéseit: „Folytattam a taktikám, és nem vállaltam feleslegesen rizikót, de nem is számolgattam. A hajnali eső miatt a Q4 még nedves pályán zajlott, elsősorban a rajt és joker miatt vizes gumival mentünk. Úgy terveztem, hogy ha Baumanis mögött megyek, csak követem őt, nem fogok támadni és kockáztatni. Így is történt, ő második, én negyedik lettem a kvalifikációs futamon, ez pedig a köztes eredménylistán nekem második, neki harmadik helyet jelentett. Onnantól kezdve már csak el kellett rajtolnom az elődöntőben.”

„Éppen ezért a második elődöntő, amelyikbe én kerültem, nem sikerült olyan jól, mivel nem volt tétje, jelentősége annak, hányadik leszek. Igazából csak autóztam, nem akartam rizikót vállalni, így a pole-pozícióból harmadik lettem. A döntőben ötödik pozícióból indultam, ami az egyetlen rajthely, ahol van előtted valaki. Ez Leppihalme volt, aki nem indult túl jól, így én is beragadtam. A jokertaktikában bíztam még, az első körben kijöttem, hátha tudok utána jó tempót autózni. Az utolsó pillanatban azonban az ötödik is fogta magát, és bement előttem, így innentől csak lekövetni tudtam. Persze jó lett volna dobogón befejezni az évet, de így is elégedett vagyok. Hat versenyből ötször bent voltam a döntőben, négyszer dobogóra álltam.”

A 25 éves versenyző pályafutása során ötödször nyert európai sorozatot: kétszer győzött az autókrossz junior Európa-kupájában, egyszer a már teljes értékű FIA Európa-bajnokságnak minősülő Buggy 1600 géposztályban, immár pedig kétszer a ralikrossz Super 1600-as kategóriájában.

A német verseny eredménye (Super 1600): 1. Kasparas Navickas (litván, Skoda Fabia); 2. Jussi-Petteri Leppihalme (finn, Renault Twingo); 3. Artis Baumanis (lett, Skoda Fabia); 4. Janno Ligur (észt, Skoda Fabia); 5. Josef Susta (cseh, Skoda Fabia); 6. Szabó Krisztián (magyar, Skoda Fabia).

Az összetett eredménye 6/6 verseny után: 1. Szabó Krisztián (magyar, Skoda Fabia) 137 pont; 2. Artis Baumanis (lett, Skoda Fabia) 127; 3. Jussi-Petteri Leppihalme (finn, Renault Twingo) 121; 4. Kasparas Navickas (litván, Skoda Fabia) 110; 5. Ulrik Linnemann (dán, Peugeot 208) 93.