back to top
2025. április 19. 11:49
Többi

    KezdőlapWRCBreen magasra tette a lécet Új-Zéland előtt 

    Breen magasra tette a lécet Új-Zéland előtt 

    -

    Craig Breen először fog versenyezni az Új-Zéland Rallyn, azonban ennek ellenére sokat hallott már róla, és a dobogót célozza meg. 

    Craig Breen négy nehéz verseny után Görögországban már az ötödik helyen ért célba, az Új-Zéland Rallyn pedig bár először fog versenyezni, szeretne dobogóra állni. 

    “Izgatottan várom az Új-Zéland Rallyt, mert ez egy olyan verseny, amiről sokat hallottam, sok videót néztem, sok történetet hallottam, de eddig egyszer sem indultam ott – mondta Craig Breen, az M-Sport ír versenyzője. – Úgy tűnik, hogy nagyszerű pályákon és gyönyörű környezetben vezethetünk. Szerencsésnek érzem magam, hogy végre én is megtapasztalhatom ezt a versenyt. A pénteki rajthelyünk nagyon jó lesz, ezért szeretnénk a lehetőségből a maximumot kihozni. Görögországban már elégedett voltam a tempóval, ezért néhány nehéz versenyt után szeretnék dobogóra állni.” 

    Craig Breen idén kétszer tudott dobogóra állni, a Montén harmadik, míg Szardínián második helyen zárt. Ennek is köszönhetően a világbajnoki pontverseny hatodik helyén áll. 

    Az Új-Zéland Rallyn 17 szakasz vár a versenyzőkre, melyek hossza 276.44 km lesz, amiből 158 km-t az első napon kell teljesíteni.    

    Érdemes lesz a Rallycafe.hu oldalt figyelni az esősnek ígérkező Auckland-i verseny alatt is, hiszen élőben számolunk be a világbajnoki címért folytatott csata alakulásáról. 

    Friss