Nem sok ember mondhatja el magáról a Földön, hogy a saját tulajdonában van egy működőképes Forma-1-es autó, azt pedig még kevesebben, hogy két F1-es géppel is rendelkezik. Dan Bythewood amerikai ingatlanfejlesztő viszont igen, a JayEmm on Cars YouTube-csatornára feltöltött videóban pedig azt is elmesélte, hogyan tett szert rájuk és varázsolta működőképessé őket.
Gyerekkori álmát váltotta valóra Dan Bythewood azzal, hogy Forma-1-es autót vezethetett és vezethet ma már bármikor, amikor csak kedve tartja, hiszen a tulajdonában van két működőképes F1-es torpedó is. A New Yorkban született üzletember már gyerekként testközelből láthatta, mivel jár sikeres vállalkozást működtetni, fogszabályozással foglalkozó orvos apja ugyanis magánrepülőket üzemeltető céget alapított és vitt sikerre.
Eközben ő testvérével beleszeretett a Forma-1-be, és eldöntötte, hogy F1-es pilóta válik belőle. „A bátyám és én Sennán és Proston nőttünk fel. Én Sennának szurkoltam, ő Prostnak” – elevenítette fel a JayEmm on Cars videójában.
Tizenöt évesen szerzett jogosítványt, majd nem sokkal később egy Toyota MR2 Turbóval elkezdett eljárni a legendás Bridgehampton Raceway-re. Ezt követte 17-18 évesen a Skip Barber és Russell-sorozat, az amerikai fiatal autóversenyzők kedvelt utánpótlás-szériái, ám Bythewood az F1-ig, de még az IndyCarig sem jutott el.
Előbbi volt a célja, de elmondása szerint „az F1 akkoriban nagyjából nem létezett Amerikában”, azaz a szponzorok vagy befektetők nem akartak pénzt tenni bele, mert az IndyCar volt a középpontban. Bythewood végül úgy döntött, hogy a szponzorok kergetése helyett civil foglalkozást választ, és ingatlanfejlesztéssel kezdett foglalkozni, amivel jókora vagyonra tett szert.
Ennek köszönhetően vált opcióvá számára, hogy más módon teljesítse be az álmát, és ha nem is profi pilótaként, de F1-es autót vezessen. Mindenképpen a Senna-korszak utáni versenygépben gondolkodott, mert úgy vélte, hogy azok már kellően biztonságosak, a másik kikötése pedig az volt, hogy V10-es motor legyen benne, mert azoknak semmi sem múlja felül a hangját.
Először egy 2007-es Spyker F8-VII-est nézett ki (jóllehet, azt már eredetileg V8-as motor hajtotta), és el is utazott megtekinteni a kocsit Monacóba. Mivel az autóban semmilyen belső rendszer, valamint motor és váltó sem volt, a helyszínről felhívta az Xtrack nevű céget, hogy mibe kerülne működőképessé varázsolni a kocsit, mire szó szerint rátették a telefont. Miután visszahívta őket, kiderült, hogy az Xtrack még csak nem is beszélhet senkivel ilyesmiről abban az esetben, ha nem a kocsi jogainak tulajdonosáról van szó.
Így végül Bythewood elállt a vételtől, de legalább hasznos tapasztalatokkal gazdagodott a jövőre nézve. Legközelebb a mostani Mercedes-istálló jogelődjénél, a Brawn GP-nél próbálkozott, amikor megtudta, hogy az azelőtt Honda, még korábban pedig BAR (British American Racing) néven futó csapat több korábbi autóját is eladná.
„Nagyon érdekelne egy Forma-1-es autó megvásárlása. Tudom, hogy számos autót terveznek árverésre bocsátani, de én nem szeretnék aukciókra járni, mert nem csak egy kasztni kell” – közölte velük, majd megkezdődött a tárgyalási folyamat.
Az ingatlanfejlesztő a BAR által a 2001-es szezonban Jacques Villeneuve és Olivier Panis által használt 003-as kódjelű versenygépet nézte ki, mégpedig azt a kasztnit, amivel az 1997-es világbajnok harmadik lett a Német Nagydíjon (ez volt az utolsó futam Hockenheim legendás hosszú vonalvezetésén). Emellett még egy 2008-as Hondával is szemezett, de azt végül nem vásárolta meg. Döntését azzal indokolta, hogy a Lucky Strike festésű BAR-t ikonikus autónak tartja.
Később elérhetővé vált a Villeneuve által a 2001-es Monacói Nagydíjon a 4. helyre behozott autó is, amely az aerodinamikai konfigurációjában különbözik a hockenheimi változattól.
Villeneuve a 2001-es Német Nagydíjon
Okulva a korábbi esetből, a két BAR-ral már a jogokat is megvásárolta, így az eredeti CAD-fájlok birtokában minden alkatrésznek el tudja készíttetni a pontos mását, ha szükség van rá. Noha próbálták rábeszélni, hogy amennyiben használni is akarja az F1-es autókat, vásároljon egy raliautót, és annak a váltóját építtesse be a BAR-okba, ő ragaszkodott hozzá, hogy az eredeti váltó tervei alapján készíttet újat az Xtrack-el.
Miután aláírt egy rakás lemondó nyilatkozatot, hogy amennyiben valami balul sül el, csak őt terhelje a felelősség, és megkapta a kasztnit, a német Rennwerkhez, illetve a Cosworth-hoz fordult, és kezdődhetett az autó belső rendszereinek (elektronika, váltó, tűzoltó berendezés stb,), illetve motorjának legyártása. Noha nem árulta el a kocsi vételárát és az újjáépítés költségeit, azt elmondta, hogy rengeteg pénzt emésztett fel, hiszen mindenből keveset kellett gyártani.
Alapjáraton 4000-es fordulatszámon dübörög a motor, amely percenként 18 ezres fordulatszámra is képes
A többnyire az egykori Toyota-istállónál dolgozó mérnököket alkalmazó Rennwerk meg is röntgenezte a teljes autót (ez sem olcsó mulatság) hajszálrepedések és egyéb strukturális hibák után kutatva, hogy megelőzze a súlyos balesetet, miközben a Cowsorth olyan V10-est gyártott, amelynek akár ötször nagyobb is lehet az élettartama, mint az autóban eredetileg üzemelő Honda-erőforrásé.
Ez mondjuk azért abból a szempontból nem nagy bravúr, hogy 2001-ben még külön időmérős motort is használtak a csapatok, és a versenymotornak is mindössze 300 km-t kellett kibírnia (sokszor ennyit sem bírt), miközben nem volt költségplafon, így a topcsapatok akár évi 400 millió dollárt is elköltöttek, és az autó alkatrészeit is sűrűbben cserélték, így azok sem készültek annyira tartósra, mint manapság.
Bythewood autója emellett nem az eredeti kormánnyal, hanem egy későbbi Honda vagy Brawn kormánnyal lett felszerelve, ezen ugyanis már van LCD-kijelző, aminek a segítségével a motor paramétereit is könnyebb menet közben állítani, és a 18 ezres percenkénti maximális fordulatnál alacsonyabb tartományban üzemeltetni azt.
Amikor a Rennwerk elkészült az autóval, az üzletember elutazott Németországba, hogy maga járassa be az újjászületett 003-ast. Mint mondta, nagyon nehéz volt ehhez helyszínt találni, a legtöbb versenypálya a szigorú mai zajszennyezési előírások miatt ugyanis élből elutasította az üvöltő V10-est, így végül egy kisebb reptérrel sikerült megállapodniuk.
Amikor Bythewood kigurult, először 10 ezres maximális fordulattal próbálta ki az autót és nagyon keveset ment vele, de „ez jelentett mindent, a gyerekkori álmom vált valóra.” A Covid-időszakban limitáltak voltak a lehetőségei arra, hogy vezesse a kocsikat, de azt tervezi, hogy az idén más F1-es autótulajdonosokkal összefogva számos pályanapot tartanak.
Az első teszt:
Az ingatlanfejlesztő olyannyira beleszerelmesedett a 800 lóerős F1-es autó nyújtotta élménybe, hogy elmondása szerint eladta Lamborghiniket és egy Bugatti Veyront is tartalmazó luxusautó-gyűjteményét, és mostantól a közúton inkább kényelmesebb és lassabb járművekkel közlekedik majd, miközben a versenypályán a V10-es szörnyeteggel éli ki a sebesség iránti szenvedélyét.