1988-ban ezen a napon, május 14-én lehettek szemtanúi a Monacói Nagydíj időmérő edzését a helyszínről követők minden idők egyik, ha nem a legnagyszerűbb időmérős körének. Ayrton Senna később egészen elképesztő, ijesztő, de egyben csodálatos élményként írta le, amit átélt.
Régen sem sok mindenre volt alkalmas a monacói pálya, de arra igen, hogy kiemelje – sok esetben szakadéknyira nagyítsa – a különbséget a jó és a kivételes képességű versenyzők között. Ki ne emlékezne Michael Schumacher erődemonstrációjára 1997-ből, vagy Ayrton Senna bravúros felzárkózására a Tolemannal 1984-ből, de említhetnénk Alain Prost fölényes győzelmét is a McLarennel 1986-ból. És persze nem mindig a Hercegségben rendezett versenyeken, hanem sok esetben az időmérő edzéseken – amelyeknek itt a legtöbbször nagyobb a jelentősége magánál a nagydíjnál – jött a villanás az aktuális sztártól vagy sztároktól.
Brutális első kör után egy súlyos hiba is belefért, így oktatott Schumacher a monacói esőben
És mivel a kvalifikációknak Ayrton Senna volt az igazán nagy mestere (162 próbálkozásból 65 pole), Monacóban is láttunk néhány elképesztő megnyilvánulást a braziltól, aki összesen öt alkalommal indult az első rajtkockából a miniállamban. Ez – miként a hat győzelme is – rekord. Mind közül pedig egészen biztosan az 1988-as, első McLarennél töltött idényében elért pole a legemlékezetesebb.
„Az 1986-os volt a kedvenc versenyem Monacóban, mert képes voltam dominálni. Az egész hétvége során az élen voltunk, és elképesztően éreztem magam. Az egész karriered során csupán úgy 4-5 alkalommal élsz át ilyet. Nem uralod 100%-ban az autót, amikor ilyen érzés önt el” – nyilatkozta korábban az Autosportnak Alain Prost, Senna későbbi nagy riválisa és csapattársa.
Valami ilyesmi történhetett Sennával is az 1988-as monacói időmérőn.
Senna és Prost 1988-ban
„Monacóba menni mindig különleges volt. Amikor kigurulsz az autóval az első szabadedzésre, mindig azt gondolod, »Hú, basszus!«. Igazán ijesztő hely. Monaco annyira különleges, hogy másként állsz hozzá, és a toppilóták sikeresebbek itt, extra motivációt találhatnak magukban. Szerintem minden versenyzőnek Monaco a csúcs, talán csak egy-két pilóta nem szereti” – jellemezte a versenynaptárból 1950 óta mindössze négy alkalommal kimaradó helyszínt a Professzor.
És azt még Monacóban Sennától időmérő edzésen mindkét csapattársként eltöltött évükben hatalmas verést kapó francia is elismeri, hogy ellenfelei közül a brazil ellen volt a legnehezebb dolga a Hercegségben.
„Mindazok közül, akik ellen csatáztam, Ayrton volt ott a legjobb. Michael [Schumacher] volt a legjobb [Senna] után, úgyhogy nehéz megmondani. Ayrton erőssége az időmérős tempója volt. A versenyeken nem volt nagyon-nagyon gyors, de az időmérőn egy körön igen, Monacóban ez pedig mindig hatalmas előnyt jelentett. Olykor nem lepődtem meg az időmérőn elért idején, mert a versenybeállításra fókuszáltam, és sok esetben igazam lett. De olykor igen, meglepett.”
Senna Monacóban, 1988-ban
Meglepődött az 1988-as verseny időmérőjén is, noha az nem számított újdonságnak, hogy Senna nagyon elverte őt a kvalifikáción. A szezon harmadik versenyére az a napnál is világosabb volt, hogy kettejük között fog eldőlni a vb-cím sorsa, hiszen a McLaren MP4/4-es annyira jól sikerült, hogy a San Marinó-i Nagydíjon mindketten lekörözték vele az egész mezőnyt.
Ami pedig az időmérőket illeti, Senna a szezonnyitó Brazil Nagydíjon több mint 5 tizeddel szerezte meg a pole-t Nigel Mansell előtt (Prost a harmadik lett több mint 6 tizedes hátránnyal), Imolában pedig már közel 8 tizedet adott a mögé felzárkózó franciának. Így érkeztünk el Monacóba, ahol a 28 esztendős brazil mindenkit tönkrevert. Az ismét a második helyre kvalifikáló – a pénteki időmérőn Senna mögött 1,9 másodperccel (!) lemaradva második – Prost 1,4 (!) másodpercet kapott, a harmadik rajtkockát megszerző Gerhard Berger hátránya pedig már 2,6 másodpercre rúgott….
Sajnos a monacói rendező egy az egyben lemaradt Senna elképesztő köréről, így a nézők is csak a nem sokkal azután a képernyőre kiírt állásból értesülhettek róla, hogy a brazil 1:23.998-as kört repesztett. Senna utólagos elbeszéléséből azonban világossá vált, hogy minden idők egyik legnagyszerűbb időmérős körének lehettek szemtanúi azok, akik élőben figyelték a 12-es rajtszámú McLarent.
A teljes monacói második időmérő edzést ITT nézheti vissza.
Senna később élete egyik legintenzívebb élményeként írta le ezt a kört, a vele szoros kapcsolatot ápoló újságíró, Russell Bulgin pedig 1990. június 27-én, egy silverstone-i teszten rögzített egy beszélgetést a brazillal, aki ekkor emlékezett vissza a két évvel azelőtt történtekre.
„Az időmérőn versenygumikat használtunk időmérős abroncsok helyett, hogy sok kört tudjunk megtenni (Monacóban mindig többet ért, ha a pilóta fel tudta venni a ritmust, mint a csupán egy körre jó időmérős gumi extra tapadása – a szerk.). Emlékszem, hogy nekivágtam, és egyre gyorsabb és gyorsabb lettem. Először néhány tizeddel voltam pole-ban, aztán fél másodperccel, majd közel egy másodperccel, aztán már több mint egy másodperccel. De egyre gyorsabban és gyorsabban mentem, és eljött a pont, amikor már több mint két másodperccel voltam gyorsabb bárki másnál, beleértve az ugyanolyan autóban ülő csapattársamat.”
„Ekkor, egyik pillanatról a másikra (csettint) ráeszméltem, hogy jóval túlmentem a tudatosság határán. Monaco kicsi és szűk hely, és ekkor olyan érzésem lett, hogy egy alagútban megyek, az egész pálya egyetlen alagút volt a számomra. Csak mentem, mentem és mentem a pálya fizikai határain belül, és mintha síneken haladtam volna, miközben természetesen nem azokon autóztam.”
„Aztán hirtelen rájöttem, hogy ez túl sok, és lelassítottam. Ezután lassan visszagurultam a bokszba, és azt mondtam magamnak, hogy aznap már nem szabad többet pályára lépnem, mert sebezhetővé váltam azzal, hogy kitoltam a saját határaimat és az autó határait. Olyan határokat, amelyeket soha nem értem el korábban. Olyan volt, mintha… Nem mondom, hogy nem az enyém volt az irányítás, de nem voltam teljesen tudatában annak, hogy mi történik. Csak mentem, mentem és mentem. Csodálatos élmény volt.”
A McLaren 2014-es videójában hallható Senna 1990-es visszaemlékezésének egy részlete:
Hogy Prost mennyire megdöbbent mindezen, azt Neil Oatley, a Professzor autóján dolgozó mérnök-tervező visszaemlékezése mutatja jól.
„Alain lement 1 perc 26,9 másodpercre, aztán Ayrton produkált egy 24,4-et, majd Alain javított 25,4-re, de aztán Ayrton megfutotta a 23,9-et. Emlékszem, Alain arca olyan volt, mintha szellemet látott volna. Egyszerűen nem értette, hogyan és honnan húzta elő Ayrton ezt az időt. Mindez jól megmutatta, hogy a technológia ellenére a pilóta továbbra is nagy különbséget jelenthetett” – idézi a McLaren honlapja a szakembert.
Senna később elmondta, olyan érzése támadt, mintha az autón kívülről figyelné saját magát vezetés közben. A vele a mclarenes évek alatt szoros barátságot kötő Jo Ramirez csapatkoordinátor szerint a brazil versenyző minden időmérőt úgy közelített meg, mintha valamilyen vallási rituáléra készülne. Hogy mennyire játszott szerepet a mély vallásossága aznap, és mennyire volt ez inkább egy olyan pillanat, amelyben egy sportoló a tehetsége és képességei legmélyebb tartalékait hozta felszínre azzal, hogy abba a sokak által megélt „flow” állapotba került, csak Senna tudná megmondani, de bármelyik is az igaz, ez a kör akkor is minden idők egyik legelképesztőbb sportteljesítménye marad.
Noha felvétel nem készült róla, a Codemasters Murray Walker legendás hangjával megalkotta Senna 88-as monacói pole-körét: