Nem úgy indult a Schumacher-korszak a Ferrarinál, ahogyan azt a csapat remélte, ami a nyár közepére komoly kérdéseket vetett fel. Végül az elnök és a német pilóta kiállása kellett ahhoz, hogy ne dőljön romba az egész projekt már azelőtt, hogy egyetlen világbajnoki címet is hozott volna.
Napra pontosan 27 évvel ezelőtt rendezték az 1996-os Francia Nagydíjat, amely amellett, hogy Damon Hill az évi hatodik győzelmét hozta – amivel a Williams versenyzője 25 pontosra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, Jacques Villeneuve-vel szemben –, sötét napként vonult be a Ferrari és Michael Schumacher közös történetébe. Abba a történetbe, amely csupán fél évvel azelőtt vette kezdetét, és amely egy hónappal azelőtt szenzációs győzelemmel örvendeztette meg a Tifosit, amikor a német pilóta vízen járva megnyerte a Spanyol Nagydíjat. Kanadában viszont az egyes rajtszámú Ferrari már nem ért célba, mivel a 41. körben a féltengely hibája miatt kiesett.
27 éve derült ki, hogy Schumacher fürdőkádnak kinéző féltéglával is bárkit agyon tud verni
Úgy tűnt, hogy Magny-Cours-ban fordul a kocka, hiszen Schumacher nem először művelt elképesztő dolgot az időmérőn és szerezte meg a pole-t a két Williams-Renault-t lenyomva, ám a futamon itt is műszaki probléma lépett fel, csúfos módon ráadásul már a felvezető kör alatt elfüstölt a motor az F310-esben, ami így szégyenszemre – és milliók szeme láttára – leparkolt a pálya szélére ahelyett, hogy a pole pozícióból megkezdte volna a versenyt. Az így a világbajnoki címre matematikai esélyét is elveszítő Schumacherrel sem azelőtt, sem azután nem történt meg a Forma-1-ben, hogy ne tudott volna elrajtolni egy versenyen, amire benevezett.
Nem mellesleg ez a pole pozíció több rivális szerint is szabálytalan módon született, az FIA ugyanis az edzés elején ellenőrizte Irvine autóját (aligha véletlelnül), és szabálytalannak találta az oldalszekrények beömlőnyílása előtti légterelőket, azok ugyanis a megengedettnél 15 mm-rel magasabbak voltak. Charlie Whiting technikai delegált ezután szólt a maranellóiaknak, hogy ezt az időmérő után jelenteni fogják a felügyelőknek, mire a csapat lehúzta a garázsajtót és lázas munkába kezdett Schumacher autóján.
Irvine a szabálytalan szárnnyal is lassú volt
Mivel a német pilóta ekkor már megfutotta azt az időt, ami végül pole pozíciót ért, és a hátralevő köreiben nem tudott javítani, a riválisok egyből elkezdtek ujjal mutogatni. „Ha bárki azt hiszi, hogy az extra 15 mm jelentette a különbséget, az hülye. A különbséget az jelentette, hogy Michael Schumacher vezette az autót” – mondta az egyik Ferrari-mérnök.
Ebben pedig lehet valami, hiszen Irvine csak a 10. időt érte el, de mivel az ő autóján bebizonyosodott a szabálytalanság (Schumachert nem intették ki ellenőrzésre azelőtt, hogy a Ferrari módosított az ő F310-esén), megfosztották az összes idejétől, és csak az utolsó helyről rajtolhatott. De igazából mindegy is, hogy honnan kezdett, hiszen 5 kör után váltóhiba miatt ő is kiesett.
A versenyt végül papírforma szerint Hill nyerte Villeneuve és Alesi előtt.
Montezemolo és Schumacher is kiállt Todt mellett
Mivel a soron következő versenyen, Silverstone-ban sem látta meg egyik Ferrari sem a kockás zászlót, ráadásul megint nagyon korán elhullottak (Irvine a differenciálmű meghibásodása miatt 5, Schumacher hidraulikai hiba miatt 3 körig jutott), egyre nőtt a nyomás Luca di Montezemolón, a Ferrari elnökén, hogy távolítsa el a csapat irányítását még 1993-ban átvevő Jean Todtot.
„Volt zsinórban három borzasztó versenyünk, és hirtelen óriási lett rajtam a nyomás, hogy kirúgjam Todtot. Mindig is azért küzdöttem a Fiat részvényeseinél, hogy a Ferrari nagyban független legyen a Fiattól, és voltak emberek, akik irigyek voltak a Ferrarinál végzett munkámra. Kanada után a Fiat vezérigazgatója azt mondta: »Todt vette fel Schumachert, aki ennyi pénzbe kerül nekünk, ki kell rúgnod.«” – idézte fel Montezemolo 2016-ban a Motorsport Magazine hasábjain az akkori történéseket.
„Azt válaszoltam, hogy »Először is, nem fogom megtenni, és nem fogom megismételni a hibáidat azzal, hogy hozok valakit a Fiattól, aki semmit nem tud a Forma-1-ről, mint az Mr. Ferrari halála után történt. Másodszor pedig, ha akarod, holnapra az asztalodon lesz a lemondásom.« Mr. Agnelli mellém állt, mint ahogyan a nehéz helyzetekben mindig. Aztán később nyertünk Spában és Monzában, úgyhogy rendben voltunk.”
Todt négy évvel Montezemolo szavai után pedig hangsúlyozta, hogy Michael Schumacher is kiállt mellette. „Az 1996-os idény során volt zsinórban néhány kiesésünk, ami nyomást helyezett rám, hogy elmenjek. De Michael azt mondta, »Ha Jean megy, én is megyek.« Azt nem akarták, hogy ő elmenjen, velem viszont sokkal kevésbé törődtek. Michael azonban világossá tette, hogy mi az álláspontja, úgyhogy maradtam.”
Mint általában, a Ferrarin belüli politika tehát itt is kis híján közbeszólt, de Montezemolo és Schumacher révén sikerült a helyes úton tartani a később sikercsapatot, amely Ross Brawn és Rory Byrne 1997-es érkezésével még tovább erősödött, végül pedig addig soha nem látott dominanciát mutatott be a Forma-1-ben.