back to top
2024. december 04. 20:02

KezdőlapF1Verstappen súlyos kijelentéseket tett a katari futam után

Verstappen súlyos kijelentéseket tett a katari futam után

-

Max Verstappen elmondása szerint minden tiszteletét elveszítette George Russell iránt, miután a brit az időmérő után „olyan keményen ki akart szúrni” vele a sportfelügyelők előtt, amihez hasonlót korábban még sohasem látott. A Mercedes versenyzője pedig ezek után azt hitte, hogy Verstappen a rajtnál majd nekimegy.

Max Verstappen annak ellenére nyerte meg a Katari Nagydíjat, hogy az időmérő edzés után egy hellyel hátrasorolták, amiért az egyik hűtőkörén túl lassan haladt. A holland pilóta mögött ekkor éppen George Russell érkezett, aki már a rádióban bepanaszolta a hollandot, majd a sportfelügyelőknél Verstappen elmondása alapján olyan keményen kardoskodott a négyszeres világbajnok megbüntetése mellett, amit Verstappen még soha nem tapasztalt.

„Teljesen ledöbbentett, hogy mi zajlott a felügyelők szobájában, mialatt ott ültem. És nagy csalódást is jelentett, mert azt hittem, hogy mi itt mindannyian tiszteljük egymást. Nagyon sokszor voltam már együtt abban a szobában a versenytársaimmal, de sohasem láttam még senkit, aki ennyire keményen ki akart volna szúrni valaki mással. Számomra ez pedig… Minden tiszteletemet elvesztette” – fogalmazta meg súlyos szavait Verstappen a verseny utáni sajtótájékoztatón.

Most akkor miért is kellett megbüntetni Verstappent?

A holland hozzátette, alig akarta elhinni, hogy rajtbüntetést kapott egy olyan incidensért, ami két, felvezető körön haladó autó között történt, vagyis nem lehetett szó klasszikus értelemben vett feltartásról. „De tudva, hogy milyen világban élek, valahol már meg sem lep az egész. Nem örülök neki, de egy ponton tovább kell lépni. Viszont egyáltalán nem volt élvezetes figyelni, ami történik.”

„Szerintem ez volt az első alkalom, hogy valaki lassú kör alatt büntetést kapjon, pedig én csak próbáltam rendes lenni, de talán nem kellett volna. A szezon végéhez közeledve általában engedékenyebbek vagyunk egymással, mert sok minden már eldőlt a bajnokságban, számomra különösen. Senkit nem akartam akadályozni abban, hogy felkészüljön a körére, de azzal, hogy rendes akartam lenni, csak büntetést vontam magamra.”

„Ezt próbáltam nekik is [a felügyelőknek] elmagyarázni, de olyan volt, mintha a falnak beszéltem volna. Szerintem a valós indokokat soroltam fel, de valamiért semmi hatásuk nem volt.”

A két pilóta között a verseny előtt, a pilótaparádéra várakozva is történt egy szóváltás. A Sky Sports bokszutcai riportere, Ted Kravitz tudomása szerint Verstappen ekkor a következőt vágta Russell fejéhez, de ennél valamivel csúnyább szavakkal: „Remélem, te és a haverjaid az FIA-nál elégedettek vagytok azzal, amit tettetek.”

A konfliktusra röviden reagált a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner is, aki szintén azt fogalmazta meg, hogy „George hisztérikussága” eredményezett büntetést Verstappennek az időmérő után.

Max Verstappen, Red Bull, George Russell, Mercedes
Verstappen csalódott Russellben / Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

Russel azt hitte, Verstappen ki fogja lökni

George Russell a pole-ból rajtolva végül negyedikként ért célba a Katari Nagydíjon, amit a futamon őt sújtó nehézségek fényében még erős eredménynek is érez, noha azzal is számolt, hogy Max Verstappen a szombaton köztük történtek megtorlásaként nem fogja hagyni, hogy bevegye az első kanyart.

„Őszintén szólva arra számítottam, hogy balesetezni fogunk, de végül megkönnyítettük a dolgát, mivel Lewis és én egyaránt szörnyen rajtoltunk. Elég egyszerű előzést hagytam neki, ami egy kicsit frusztráló” – mondta a leintés után Russell, akit a racingnews365 idéz. Verstappen ugyanis viszonylag könnyen felért mellé a belső íven, s elsőként fordult be az 1-es kanyarba.

Russell bár autója szombati teljesítménye alapján győzelmet is remélhetett vasárnap, végül a rajtnál két pozíciót veszített, hiszen Lando Norris is elé került. Első bokszkiállásánál aztán a szerelők nehezen tudták levenni jobb hátsó kerekét, amivel értékes másodperceket veszített és lassabb autók mögé ragadt a pályán. A futam leintésekor még egy öt másodperces büntetést is kiosztottak rá, amiért tíz autónyi távolságnál többet hagyott maga előtt a biztonsági autó mögött haladva – bár ez már nem befolyásolta helyezését, hiszen ennél nagyobb különbséggel ért célba az ötödikként befutó Pierre Gasly előtt.

„Furcsa, hogy amikor az autó gyors és minden körülmény kedvező, akkor úgy tűnik, hogy minden jól működik. De amint egy kicsit hiányzik a tempó, máris minden rossz irányba halad, és ez a nap tökéletes példa volt erre” – bosszankodott Russell.

„A negyedik hely még hízelgő eredménynek is számít annak fényében, hogyan alakult a versenyünk. Vicces, mekkora változás tud történni ebben a sportban egyetlen éjszaka leforgása alatt. A legjobb pillanatokban is két-három tizeddel elmaradtam Maxtól és Landótól. A rajtom gyenge volt, a bokszkiállásom lassú, és még egy büntetést is kaptam, bár nem is igazán tudom, hogy mire.”

Helycsere az F1-es szezonzáró előtt – előbb mutatkozhat be a motoros legenda fia

Friss