back to top
2024. december 04. 20:21

KezdőlapWRCMegvan Sami Pajari új navigátora

Megvan Sami Pajari új navigátora

-

Sami Pajari kissé szerencsétlen időzítéssel jelentette be, hogy nem folytatja Enni Malkönennel a versenyzést jövőre amikor Rally1-es Toyotát vezet a teljes WRC szezonban. Most megnevezte új navigátorát.

Pajari beismerte, hogy rosszkor és rosszul kommunikálta a döntését, és azt ígérte, hogy hamarosan elárulja kivel folytatja. A választás Marko Salminenre esett. A döntés nem olyan nagy meglepetés, a navigátorral korábban már dolgoztak együtt.

Salminen 2020-ban és 2021-ben versenyzett Pajarival, akkor még Ford Fiesta Rally4-gyel indultak a világbajnokságon a JWRC-ben, a második közös évben meg is szerezték a Junior-vb címet. Utána két éven át Nao Otakének majd a 2024-es szezonban Yuki Yamamotónak navigált a 46 éves Salminen. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy 2017-ben és 2018-ban Takamoto Katsutának segített a finn navigátor, 2019-ben pedig Teemu Suninennek diktálta az itinert, akkor joggal következtethetünk arra, hogy komoly rutinja van a fiatal pilótákkal végzett közös munkában. A másik következtetés pedig az, hogy a Katsutával és Yamamotóval végzett közös munka valószínűleg meggyőzte a Toyotát arról, hogy Pajari jó kezekben lesz jövőre.

Amennyiben a következtetéseket a spekuláció irányában folytatjuk, annak is megvan az esélye, hogy az Enni Malkönennel történt szakítás nem biztos, hogy Pajari ötlete volt, nagy esély van rá, hogy a Toyota részéről is komoly nyomás volt ebben az irányban.

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Friss