Nasser Al-Attiyah 10 perc büntetést kapott a Dakar hatodik szakaszának a végén, emiatt egy másodperccel elveszítette az első helyet, a napi győztes ezzel Seth Quintero lett.
A büntetés oka az volt, hogy a katari versenyző egyik pótkereke nélkül érkezett meg a táborba. Ezzel nem is lenne probléma, a szabály az szabály, a büntetés jár, még akkor is ha valószínűleg nem sok előnye nem származott ebből a párosnak.
Quintero és a Toyota örül, hiszen a győzelem mellé pontokat is veszít, a Dacia pedig szomorkodik, hiszen nem csak a befutó után írt cikkünkben felsorolt rekordok vesztek oda, hanem az a tíz perc is, amit a versenyzők keserves munkával autóztak ki a pályán.
A Toyota öröme kétszeres, az összetettben ezzel a világbajnok lemaradása újra 35 percre nőtt a vezető Lategan mögött, és ezzel csökken a fenyegetés, bár még mindig hátra van 7 versenynap.
Szomorkodik a szurkoló is, hiszen a verseny izgalma csökken ezzel, de kár bárkit is hibáztatni, hiszen ha a szabályzatban lefektetett szankciót nem szabják ki, akkor a többi csapat joggal háborodna fel.
Érdekesség, hogy a Hungarian Baján Nani Roma is pótkerék nélkül érkezett a célba, és amikor a parc fermében megkérdeztük a versenyzőt, hogy hol a kerék, kissé zavartan és idegesen mondta, hogy valahol elhagyta a pályán. A Ford és a Dacia rendszere pedig eléggé hasonló, így könnyen lehet, hogy a jövőben fejleszteni kell ezen a megoldáson.