Ott Tänak a hatból négy szakaszt megnyert a Monte-Carlo Rally szombati versenynapján, a 15. szakasz után elárulta, mitől gyorsult fel ennyire.
A Monte-Carlo Rally harmadik versenynapjának hőse a pályafutása első szakaszgyőzelmét megszerző Grégoire Munster mellett Ott Tänak volt. A Hyundai észt versenyzője az ötödik helyről, a második helyen álló Elfyn Evanstől ’majd 35 másodpercre lemaradva kezdte meg a szombatot, de a nap végére már negyedik volt, mindössze 6.8 másodperccel a továbbra is második Evans mögött.
Ogier biztos előnyben három nap után, de a szombat délután Tanakról szólt a Montén
Tänak a hat szombati szakaszból négyet is megnyert – a már említett Munster mellett Takamoto Kastuta vitt el egyet –, és a tempója alapján valami nagyon eltalált a csapatával együtt, legalábbis a szombatra vonatkozóan. A továbbra is szenvedő Kalle Rovanperát simán átugrotta, és felzárkózott a harmadik helyen álló csapattársára, Adrien Fourmaux-ra (+2.5 mp) és ahogy fentebb már írtuk, a második Evansre (+6.8 mp).
A tizedik monte-carlói győzelmére hajtó Sébastien Ogier azért jókora előnnyel vezet, Tänak hozzá képest 27.1 másodperccel volt eddig lassabb, úgyhogy a futamgyőzelemhez a listavezető valamilyen hibája is kellene az észt versenyzőnek, mindenesetre most már ugrásra készen áll, miközben bejelentekezett a Monte-Carlo Rally második helyéért vívott, eddig kétszereplős csatába.
„Őszintén szólva, már régóta keresem a megfelelő érzést az autóban. A verseny előtt nem mentem ezekkel a gumikkal, így eléggé elveszett voltam az elején – mondta Tänak. – De most, legalábbis a jelenlegi körülmények közepette rájöttünk, milyen iránybe kell mennünk a gumikkal. Azonnal éreztem, hogy jobb lett az autó egyensúlya, sokkal kényelmesebb vezetni.”
Amint az ismeretes, az idén új gumiszállító érkezett a WRC-be, három évig a Hankook abroncsaival versenyez a mezőny. Volt, aki azonnal rájuk érzett, és olyan is akad, aki még mindig küszködik velük, mint például Rovanperä.
„Tudjuk, hogy a vasárnap teljesen más körülményeket hoz, így fogalmunk sincs róla, mire számíthatunk. Eddig minden nap más volt, semmire sem támaszkodhatunk a szombati tapasztalatokból – tette hozzá mértéktartóan Tänak a Monte-Carlo Rally utolsó napja előtt. – Meg kell csinálnunk a házifeladatunkat, és jól felkészülni a napra.”