2002. január 28-án pecsételődött meg Alain Prost saját Forma–1-es csapatának sorsa. A Prost Grand Prix történetének nagy része az alulteljesítésről szólt, a Professzor pedig utólag beismerte, hiba volt egyáltalán belevágni.
23 éve ezen a napon érkezett a hír, hogy a négyszeres világbajnok Alain Prost Forma–1-es csapata felszámolás alá kerül. Az F1-es versenyzői karrierjét 1993-ban, negyedik vb-címének megnyerése után befejező, a Ligier-csapat megvásárlásával 1997-től a nevét viselő gárdát irányító Professzor istállója végül öt szezont ért meg, ő maga pedig nem tudott még csak a közelébe sem kerülni azoknak a sikereknek, amelyeket pilótaként elért, hiszen még csak futamgyőzelmet sem szerzett, noha erre 1997-ben azért lett volna esélye. Az azt követő évek azonban egyaránt küszködéssel teltek, 2001 végére pedig a pont nélküli 2000-es szezon után motorszállítóját (Peugeot) és több jelentős szponzorát (Gauloises, PlayStation, Yahoo, Agfa) elveszítő Prost Grand Prix 25 millió fontos tartozást halmozott fel.
Alain Prost 1997-ben, friss csapattulajdonosként
„Szegény fickó, sajnálattal hallottam a híreket – idézte a Guardian az akkor még a Jaguar F1-es csapatát irányító Niki Laudát, Prost egykori csapattársát. – Az istállója teljesítménye rosszkor esett vissza. Ha erős gazdaság mellett teljesítesz rosszul, van esély, hogy kimássz a gödörből, de ha recesszió van, akkor bajban vagy. Normál esetben a Forma–1-ben ezeket át lehet vészelni, de egy privát csapatnak, mint a Prost, amely mögött nem áll nagy autógyár, dupla problémával kell szembenéznie. A gyári csapatoknak könnyebb dolga van, mint a függetleneknek.”
A 2001-es szezon során a Peugeot helyett már a Ferrari-motorokért kellett fizetnie a Prostnak, de ezt a csapat korábbi pilótája (akkor még Ligier-nek hívták), Pedro Diniz és milliárdos apja, Abilio 40%-os tulajdonrészért cserébe állta. Amikor pedig kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a Prost Grand Prix a csőd felé száguld, Dinizék felajánlották, hogy 1 dollárért átveszik az irányítást és vele az összes tartozást, de Alain Prost nem tudott megegyezni velük, helyette befektetőket hajkurászott.
2001 augusztusában úgy nézett ki, hogy a 10 millió dollárt a csapatba pumpáló szaúdi Khaled Al Waleed herceg által vezetett konzorcium kivásárolja Dinizéket, de ez az esély végül szertefoszlott, és a Prostot novemberben egy versailles-i bíróság csődgondnokság alá helyezte. Ezután Alain Prosttal közösen megpróbáltak befektetőt találni, de mivel már önmagában ahhoz is 40 millió font kellett volna, hogy a csapat autói ott lehessenek márciusban, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj rajtrácsán, nem tolongtak a potenciális partnerek.
Végül a 2001-es Japán Nagydíj lett a Prost Grand Prix utolsó versenye – a képen az utolsó három futamra Frentzen mellé beültetett Tomas Enge, az F1 történetének első cseh, egyben első közép-európai pilótája
Az első szezon után csak küszködtek
Miután 1996-ban Alain Prost megvásárolta az istállót Guy Ligier-től, a Prost Grand Prix első idénye sikerült az összes közül a legjobban. A még a Ligier név alatt megalkotott JS45-ös autók a Mugen-Honda motorral és a sportágban abban az évben bemutatkozó Bridgestone-gumikkal kiegészülve két dobogós helyezést (egy 3. és egy 2. hely) hoztak a csapatnak Olivier Panisszal, aki a Spanyol Nagydíjat akár meg is nyerhette volna. Ám miután Panis a Kanadai Nagydíjon lábát törte és kiesett az év hátralevő részére, már csak kétszer szereztek pontot (ne feledjük, akkor még csak az első 6 helyezett kapott), végül pedig a konstruktőri 6. helyen zártak. Amennyiben a francia pilóta nem sérül meg, könnyen lehet, hogy a Jordant még elkaphatták volna.
Prost azóta bánhatja, hogy honfitársa elkerülhető módon törte el mindkét lábát
Ezek után nem csoda, hogy a régóta nem látott mértékű szabályváltozásokat (keskenyebb autókat és bordázott gumik) hozó 1998-as szezon előtt óriási volt a várakozás a Prostnál. Már csak azért is, mert miután Alain Prost korábban megvásárolta az istállót, rögtön 3 éves motorszállítói szerződést kötött a Peugeot-val. Az eredmények azonban messze elmaradtak a várttól – egyetlen pontot kapartak össze Trulli révén, azt is kaotikus, mindössze 8 célba érőt hozó Belga Nagydíjon, ami ahhoz volt csak elég, hogy a pont nélkül záró Minardit és Tyrrellt megelőzzék, és a konstruktőri bajnokság 9. helyén végezzenek.
Az 1999-es esztendő sem alakult sokkal jobban, mert bár két helyet előrelépve 7.-ként zárták a szezont, ehhez ismét egy káoszfutam kellett, hiszen ha nincs a Jarno Trulli által a két Stewart-Fordot elválasztva szerzett második hely a Nürburgringen, ismét csak a 9. helyet szerezték volna meg. A csapat 2000-ben érte el a mélypontot az eredményesség terén, amikor a Panis-Trulli párost a Prost egykori ferraris csapattársából, Jean Alesiből, illetve a Mercedes által támogatott friss F3000-es bajnok Nick Heidfeldből álló kettős váltotta, hogy aztán 17 futam alatt egyetlen pontot se szerezzenek.
2000-ben egyetlen pontot sem szerzetek, amiben a borzasztóan gyenge motor is vastagon benne volt
Ennek az évnek a végén távozott a Peugeot és a fentebb említett szponzorok, a 2001-es szezont pedig már a túlélésért zajló harc határozta meg. Alesi maradt, fizetős versenyzőnek – a PSN révén – pedig jött a 2000-ben a Minardival semmi extrát nem mutató Gaston Mazzacane, de őt mindössze 4 verseny után Luciano Burti váltotta. Hogy a Professzorra is hatással volt az egyre kilátástalanabb helyzet, azt leginkább abból lehetett látni, hogy a Diniz-családdal, majd a Kanadában és Hockenheimben 6., Monacóban pedig 5. helyezést elérő Alesivel is összeveszett, aminek köszönhetően utóbbi nem is nála, hanem a Jordannél fejezte be az évet, egyúttal az F1-es pályafutását, míg a helyére Heinz-Harald Frentzen érkezett.
Az utolsó pillanatig látszott remény a folytatásra
A háttérben eközben már folyt az említett befektető keresés. Khaled Al-Waleed hercegtől az Olasz Nagydíj előtt érkezett meg a 10 millió dollár, ami garantálta, hogy az istálló be tudja fejezni a szezont, de Alain Prost eközben jobb lehetőségek után kutatott, ami feldühítette a herceget, így végül a 10 milliót is visszakérte. Ezzel azonban nem volt vége a sztorinak, a felek ugyanis mondhatni kibékültek, így a herceg egy befektetőtárssal együtt megvizsgálta annak a lehetőségét, hogy részesedést vásároljon a csapatban. November 27-én aztán szaúdi híradások arról számoltak be, hogy a befektetők végső ajánlatot tettek Prostnak, amely arról szólt, hogy átvállalják a Prost tartozásait a 40%-os részesedésért cserébe.
Ez már ugyanis azután történt, hogy november 2-án a Diniz-család bejelentette, hogy kiszálltak a Prostból, Pedro Diniz pedig arról beszélt, hogy olyan döntések vannak hatással a csapat jövőjére, amelyekkel nem értett egyet.
November 22-én, a szaúdi hírek előtt Alain Prost sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Prost Grand Prix csődgondnokság alá került, miközben arról beszélt, hogy 5-6 potenciális lehetőség is az asztalán volt a folytatásra (a bejelentés után állítólag még ezen felül érkeztek ajánlatok), és a csapat ott lesz a 2002-es szezon első futamán.
Prost és Diniz (középen) több dologban nem értettek egyet
Decemberben többféle pletyka kapott szárnyra az istálló körül, például, hogy 2002-ben Ferrari helyett már Renault-motorokkal versenyeznének, illetve, hogy a Gauloises visszatérne főszponzorként, ám mindkét vállalat csak akkor érkezne, ha Alain Prost elhagyná a csapatot. Eközben olyan hírek szivárogtak ki a nyilvánosságnak, hogy az Ausztrál Nagydíjra még nem foglaltak szállodai szobákat a csapattagoknak, és a 2002-es autóval kapcsolatban is nagy volt a csönd.
December 20-án aztán a szaúdi herceg üzlettársa, Brendan McGuinness vezette konzorcium egy utolsó ajánlatot tett, de ezt Alain Prost elutasította, és lényegében a szeptember 11-i terrortámadásokat és az azt követő gazdasági visszaesést nevezte meg annak okaként, hogy miért nem jött létre az üzlet.
2002. január 4-én a Prost 200 alkalmazottja tüntetést szervezett az Ipari Minisztérium elé Párizsba, így próbálva meg a francia államot rávenni, hogy mentse meg a csapatot. Ez azonban nem történt meg, így január 29-én a Prost Grand Prix végleg bezárta a kapuit. Később a gárda 12 F1-es autóját valamivel több mint 1 millió dollárért árverezték el.
Több mint egy évtizeddel később Alain Prost úgy nyilatkozott, hogy a saját F1-es csapat vásárlása karrierje legnagyobb hibája volt. „Három hónappal azután, hogy átvettem a Ligier-t, nagyon jó eredményeket értünk el, majdnem nyertünk egy versenyt. De a családomnak és a közeli barátaimnak azt mondtam, hogy készen vagyok. Az elejétől fogva tudtam, túl jól ismertem a Forma–1-et és az országot is. Ha követtem el hibát, akkor az ez volt. Jobb lett volna nem belevágni, és nem kellett volna az utolsó pillanatban azt a döntést hoznom, hogy belevágok. Két nappal azelőtt, hogy aláírtam a szerződést [a Ligier megvételéről], már nem akartam csinálni. Volt egy tervünk a Peugeot-val és egy öt évre szóló szerződésünk ingyen motorokról és rengeteg fejlesztésről. Aztán két nappal az aláírás előtt közölték, hogy csak három évre szól a szerződés és fizetnem kell a motorokért… Végül örültem, hogy vége lett.”
Ilyen belülről, ahogy a 68 éves Alain Prost egykori F1-es Ferrarijával száguld (videó)