Martins Sesks szerint az ERC élmezőnyébe tartozó versenyzők olyan maga szintet képviselnek, hogy még a WRC2-ben is képesek futamot nyerni.
Martins Sesks az ERC-futamokon indulva mutatta meg először gyorsaságát laza talajú versenyen, a lett versenyző szerint az Eb-n olyan gyorsak az élmezőny tagjai, hogy a WRC2-ben is képesek nyerni.
“Az ERC-ben nagyon magas a szint – mondta Martins Sesks az ERC hivatalos oldalának. – Korábban láthattuk, hogy a WRC2-ben is képesek olyan versenyzők futamot nyerni, akik az ERC-mezőny tagjai. Nagyon jó versenyek, kemény küzdelem jellemzi az ERC-futamokat.”
A lett versenyző kiemelte, hogy az ERC mezőnyében szerzett tapasztalat segített számára, hogy tavaly a Lengyel Rallyn és a hazai versenyén is fel tudja venni a tempót a WRC Rally1-es mezőnyével.
Sesks idén félszezonos programot fog teljesíteni a WRC-ben az M-Sporttal, azonban márciusban visszatér a Fafe Rallyra egy Rally2-es Forddal, hogy a Portugál Rallyra készüljön.