back to top
2025. március 09. 16:59
Többi

    KezdőlapERCCalle Carlberg az Opel támogatásával áll rajthoz ismét a Junior ERC-ben

    Calle Carlberg az Opel támogatásával áll rajthoz ismét a Junior ERC-ben

    -

    A Junior ERC tavalyi második helyezettje, Calle Carlberg idén is folytathatja karrierjét az Eb-n, ahol ismét bajnoki címért szeretne harcolni.

    A 24 éves Calle Carlberg tavaly az ADAC Opel e-Rally Cup 2023-as bajnokaként indulhatott a Junior ERC-ben, ahol mindössze hét ponttal kapott ki a 19 éves svéd honfitársától, Mille Johanssontól.

    Carlberg támogatását idén is folytatja az Opel, így a svéd versenyző ismét elindulhat a Junior ERC-ben Rally4-es Corsával, melyben a norvég Jorgen Eriksen lesz a navigátora.

    “Nagyon hálás vagyok az Opelnek a bizalomért – mondta Calle Carlberg az ERC hivatalos oldalának. – Tavaly még a korábbi bajnoki címnek köszönhetően indulhattam a Junior ERC-ben és egyáltalán nem volt biztos, hogy az Opel idén is támogatni fog. Azt követően, hogy tavaly más nyerte az Opel e-Rally Cupot, és ezáltal a Junior ERC-ben való indulás lehetőségét, nem voltam biztos benne, hogy megkapom a gyártó támogatását. Több hónapos intenzív tárgyalás után azonban sikerült ismét kivívni az Opel bizalmát, így támogatásukkal ismét indulhatok ebben a bajnokságban.”

    Carlberg és az Opel megállapodása értelmében a svéd versenyző a márka nagykövete és tesztpilótája is lesz 2025-ben.

    “A Junior ERC az első helyet foglalja el az Opel Motorsport programjában – mondta Jörg Schrott, az Opel Motorsport igazgatója. – Ötszörös bajnokként idén is nagy elvárásaink lesznek, Calle már megmutatta, hogy képes a bajnoki címért harcolni.”

    Carlberg autóját a Mafred Stohl vezette Stohl Motorsport készíti fel a versenyekre.

    A Junior ERC hatfutamos szezonja a spanyol Sierra Morena Rallyval kezdődik áprilisban, majd a junior versenyzők a veszprémi Rally Hungaryn mérik össze gyorsaságukat.

    Friss