Sébastien Loeb a második helyen ért célba a tereprally vb (W2RC) dél-afrikai versenyén, majd a kilencszeres rally világbajnok pénzbírságot kapott, miután szándékosan kidöntötte egy farm kerítését.
Izgalmas versenyt hozott a W2RC-szezon harmadik futama, Dél-Afrikában, ahol az autósok mezőnyében csak az utolsó szakaszon dőlt el, hogy a toyotás Henk Lategan tud nyerni a Daciás Sébastien Loeböt megelőzve.
Sanders nyert a motorosok között, új győztest avattak az autósoknál Dél-Afrikában
A kilencszeres rally világbajnokot azonban a verseny után pénzbírsággal sújtották, miután a negyedik szakaszon egy kerítésen áthajtva igyekezett elérni egy ellenőrző pontot.
“A meghallgatás során a versenyzők elismerték hibájukat és bocsánatot kértek – áll a felügyelői dokumentumban. – Elmondták, hogy elhaladtak egy ellenőrzőpont mellett, majd a GPS-rendszer utasításai alapján igyekeztek ismét elérni ezt a pontot, aminek következtében egy farm kerítésén is áthajtottak. A versenyzők sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt és közölték, hogy egyeztetve a verseny szervezőivel is megállapodtak a kerítés helyreállításában. Az incidens után a Dacia csapatmenedzsere is bocsánatot kért.”
Loeb és navigátora, Fabian Lurquin 5000 eurós bírságot kapott a kerítésrongálásért, leyet a felügyelők a belső kamera segítségével néztek vissza.
A francia legenda az idei évre igazolt a Dacia csapatához, amivel Dél-Afrikában sikerült először célba érni.
A W2RC-szezon szeptemberben Portugáliában folytatódik.