Kalle Rovanpera kijelentette, hogy valószínűleg sohasem fog tudni hozzászokni a Hankook murvás gumijaihoz, amit mutatott portugál tempója is.
A Hankook idén kezdte hároméves szerződését a WRC-gumibeszállítójaként, és a dél-koreai gyártó abroncsai nagy változást hoztak a vb-n a korábbi Pirelli gumikhoz képest. Ráadásul a Hankook folyamatosan szinte mind az öt eddigi versenyen továbbfejlesztett gumikat biztosított a mezőnynek, amikhez folyamatosan alkalmazkodni és megszokni kellett.
Kalle Rovanpera bár a Kanári-szigeteken nagyon domináns teljesítménnyel nyerni tudott, a Portugáliába hozott megbízhatóbb, robusztus gumikkal nem tudott kibékülni, ami ellenére harmadik helyen zárt.
“Azt hiszem, a murvás gumikat sosem ltudom megszokni, Portugáliában egyértelműen hiányzott a jó tempónk az autó nem megfelelő tapadása miatt – mondta Kalle Rovanpera a DirtFishnek. – Nem érzem, hogy hibáztam volna, folyamatosan próbáltam sietni a versenyen. Azonban továbbra sem volt túl jó a tempóm, ami főleg az autótapadásnak volt köszönhető.”
A kétszeres világbajnok szerint sok időre lesz szüksége, hogy megbarátkozzon a gumikkal.
“Hosszú idő kell a gumik megszokásához, de nem tudom, hogy valamikor is elégedett tudok lenni ezekkel az abroncsokkal. Az, ahogy a gumikkal kellene bánnom, egyszerűen ellentétes azzal, ahogy természetes módon vezetni szoktam. Valószínűleg sokat fogok még küzdeni a gumikkal, de bízom benne, hogy sikerül javulni.”
Rovanpera mivel a Toyota nem tesztel Szardínia előtt, nem számít túl sok jóra az olasz vb-futamon sem.
“Általában véve Portugáliában mindig jó volt a tempónk korábban, idén azonban nem volt ez elmondható, Szardínián pedig eddig is mindig küzdöttem.”