Martins Sesks bár gyorsan kiesett a Szardínia Rallyn, a baleset meg sem látszott a lett versenyző lengyel teljesítményén, ahol tulajdonképpen oktatta az ERC-mezőnyt.
Martins Sesks szerette volna Szardínián is folytatni tanulását a Rally1-es Ford Pumával, azonban már a verseny második szakaszán egy nagy balesetet szenvedett és futama véget ért.
A lett versenyző azonban a baleset után hazatért és sikerült túltennie magát a csalódáson, majd a Lengyel Rallyn magabiztosan tudott nyerni.
“A Lengyel Rallyn szerettem volna visszanyerni az önbizalmam és szerettem volna bizonyítani, hogy jól végezzük a dolgunkat – mondta Martins Sesks a DirtFishnek. – Ez a verseny olyan jól esett, mint a friss fuvallat. A szardíniai baleset után hazarepültünk, és amíg a többiek folytatták ott a versenyt, én a szülővárosomban voltam a barátaimmal és próbáltam túltenni magam a történteken. Ezután tiszta fejjel tudtam Lengyelországba menni, ahol aztán minden rendben lévőnek tűnt az autóban. 2023-ból származó beállításaink jónak bizonyultak, így nem igazán kellett rajtuk változtatni. Nagyon jól működött a Skoda és élveztem a versenyzést.”
A lett versenyző tisztában van vele, hogy amíg a Lengyel Rallyt már jól ismerte, addig a WRC-futamok nagy részén még nem járt.
“Lengyelországban tudtam, hogy mi vár rám, azonban Görögországban még sosem versenyeztem. Ez egy teljesen új terület lesz számomra, míg a riválisok már jól ismerik ezt a versenyt. A tapasztalat hihetetlenül fontos a rallyban. A lengyel pályákon már sokszor indultam, ráadásul tavaly Rally1-es autóval is jól teljesítettem ott. Egy új versenyen azonban teljesen más a helyzet.”