Mikolaj Marczyk bajnoki címével négyre nőtt a lengyel rally Európa-bajnokok száma, azonban a 29 éves versenyző tudott leghamarabb a csúcsra érni honfitársai közül.
Mikolaj Marczyk a Horvát Rallyn elért harmadik helyével megnyerte az idei ERC-t, és így a negyedik lengyel Európa-bajnok lett.
Az ERC 1953 óta íródó történelme során Sobieslaw Zasada tudott először Lengyelországban Eb-címet szerezni, 1971-ben 41 évesen. A most már 95 éves, de 2023-ban is még versenyen induló lengyel legenda után 1997-ig nem született újabb lengyel Eb-cím, akkor a ma már inkább tereprallykon induló Krzysztof Holowczyc 35 évesen tudott a kontinensbajnokság élén zárni.
Lengyel – magyar siker: Marczyk a Topp-Cars autójával nyerte meg az idei Európa-bajnokságot
A harmadik lengyel Európa-bajnok Kajetan Kajetanowicz tudott lenni, aki 2015-17 között három elsőségével a bajnokság legeredményesebb versenyzője lett az olasz Luca Rossettit beérve.
A később WRC2-ben is bizonyító Kajto 2015-ben, 36 évesen szerezte első Eb-címét.
A fentiekből kiderül, hogy Mikolaj Marczyk a maga 29 évével Lengyelország legfiatalabb Európa-bajnoka lett.