Oliver Solberg az idei évre a Skoda által támogatott Toksport csapattól, a Printsporthoz igazolt, amelynek a Toyota a partnere. A csapatváltás pedig meghozta a várt eredményeket a svéd versenyzőnek.
Oliver Solberg 2022 végén kikerült a Hyundai Motorsport gyári versenyzői közül és azóta a WRC2-ben versenyzett Skodával. Futamgyőzelmek és bajnoki dobogók igen, de a bajnoki cím nem jött össze a cseh márkával a svéd versenyző számára.
Az idei évre azonban úgy döntött Petter Solberg fia, hogy a finn Printsporthoz igazol, és a Skodát Rally2-es Toyotára váltja.
“Az év elején csapatot váltottam, mert nagyobb lehetőséget láttam így – mondta Oliver Solberg a Rallit.fi oldalnak. – Szerettem volna indulni minden WRC-futamon idén és ezt megtudta adni a Toyota és a Printsport. Összességében jónak bizonyult a döntésem.”
Solberg aztán az Észt Rallyn ismét visszatérhetett a WRC legmagasabb szintjére, amit első abszolút futamgyőzelmével hálált meg a Toyotának.
“Aztán lehetőséget kaptam Észtországban, hogy Rally1-es autóval indulhassak, a verseny egyfajta teljesítmény felmérés is volt. A lehetőségnek köszönhetően láthattam, hogy miként működik a Toyota csapata. Régóta álmodoztam erről a lehetőségről és nagyszerű érzés volt megkapni.”
A győzelem után sokan Oliver Solberget már a Toyota csapatába követelték, erre azonban akkor nyílt lehetőség, amikor Kalle Rovanpera bejelentette, hogy 2026-tól pályaversenyzésre vált. A japán gyártó pedig le is szerződtette a svéd versenyzőt.
Az idén a WRC2-öt is megnyerő Solberg sok reményt fűzött a Hyundaihoz is, azonban akkor megváltoztak a dolgok, most úgy érzi a Toyotánál valóban jó helye lesz.
“Amikor a Hyundaihoz aláírtam nagy dolgokban reménykedtem, de évközben több személycsere is történt a csapaton belül és ez hatással volt a teljesítményemre is. Most a Toyota esetében úgy érzem, hogy már bizonyítottam, így nagyobb magabiztossággal tudok versenyezni és kevesebb nyomással. Úgy érzem, hogy a Toyota a legjobb csapat számomra és könnyedén döntöttem a szerződés aláírásáról. Úgy érzem, együtt sokat nyerhetünk és fokozatosan építhetjük fel a jövőt. Mindig is egy nyugodt, biztonságos csapatban szerettem volna versenyezni, ahol nyugodtan tudok fejlődni is.”
