Grégoire Munster elárulta, hogy nagyon nehéz helyzetbe került, mivel fő támogatójára már nem számíthat, így pedig veszélybe került Rally1-es karrierjének folytatása.
Grégoire Munster 2023 óta versenyez az M-Sportnál fizetős pilótaként, fő támogatója pedig a gazdag üzletember Jourdan Serderidis, aki az anyagi háttér nagy részét fedezte. Eddig.
“Jourdan nagyon sokat segített az utóbbi években, de egy segítség nyújtás is véget ér egyszer – utalt Munster arra, hogy jövőre már a görög üzletember nem fogja őt támogatni, amikor interjút adott a belga Autotrends oldalnak. – Jelenleg nem tudom,m hogy mit hoz a jövő, az esélyeim arra, hogy folytatni tudom a karrierem saját erőből a 0 és 100 százalék között mozog. Jelenleg mindenkivel tárgyalok. A gyári csapatok közül az M-Sporttal és a Hyundai-jal is, de WRC2-ben érdekelt csapatokkal is, így a Toyotával is.”
A Toyota partnere a Printsport a WRC2-ben, ahol idén Oliver Solberg versenyzett és megnyerte a bajnokságot, de lehetőséget kapva a Rally1-es Yaris vezetésére is, megnyerte az Észt Rallyt, 2026-ban pedig Kalle Rovanpera helyét veheti át.
Munster szerint a WRC jelenlegi helyzetében nehéz előre tervezni.
“Jelenleg kevesen tudják, hogy mi fog következni 2027 után, az új korszakban. A Toyotán kívül jelenleg más csapat nem is tervez az új korszakban. Jó lenne a Fordnál maradni még, mert azt a csapatot és autót már ismerem és tudjuk, hogy milyen fontos a tapasztalat a WRC legfelsőbb kategóriájában.”
A Hyundai miután Ott Tanak bejelentette, hogy szüneteltetni fogja karrierjét 2026-ban, versenyzőt keres Thierry Neuville és vélhetően Adrien Fourmaux mellé. Munster pedig arra célzott, hogy a dél-koreai csapattal komoly tárgyalásban van.
“A Hyundai helyzete egyltalán nem könnyű, hogy új versenyzőt találjon. Úgy gondolom, hogy két gyors versenyző elég lenne számukra, míg a harmadikkal tesztelni tudnának akár versenyhétvégén is.”
“Tudom, hogy a Hyundai pilóta listáján szerepel Andreas Mikkelsen, Dani Sordo, Esapekka Lappi és Hayden Paddon neve is. Viszont azt gondolom, hogy ők nem lennének jó választás, mert 2025-ben nem vezettek Rally1-es autót, így nem ismerik, hogy ezeket az autókat miként kell hibrid rendszer nélkül vezetni. Ráadásul nem ismerik a Hankook gumijait, és 2026-ban már az is igaz lesz, hogy nem fogják ismerni a Szaúd-Arábia Rallyt sem. Jelenleg úgy gondolom, hogy a Rally1-es versenyzők közül Josh McErlean, Martins Sesks és én vagyok elérhető számukra, azonban úgy tudom, hogy McErlean és Sesks jövőre folytatják az M-Sporttal, így csak én maradnék a Hyundai számára.”
Munster fenti kijelentésével akár az M-Sport jövő évi felállását is elárulhatta.
A luxemburgi versenyző szerint jövő héten hír érkezhet a jövőjével kapcsolatban. Érdekesség, hogy a Hyundai ugyancsak a Szaúd-Arábia Rally előtt jelentheti be jövő évi csapatfelállását.
