Ott Tanak a Japán Rally után bejelentette, hogy 2026-tól kis szünetet tart WRC-karrierjében és inkább családjával szeretné tölteni idejét. A Hyundai keresi a megfelelő utódját.
Az idei Japán Rally végén Ott Tanak bejelentette, hogy 2026-ban családjával szeretne több időt tölteni, ezért szünetet tart főállásó versenyzői karrierjében.
A Hyundai Motorsport ugyan előbb megtudta ezt az információt, de egyelőre csak felvetések vannak azzal kapcsolatban, hogy kik jöhetnek számításba a 2019-es észt világbajnok utódjaként.
A Hyundai sportigazgatója, Andrew Wheatley Tanak bejelentése után elmondta, hogy vagy tapasztalt, vagy fiatal tehetséget, vagy a kettő keverékét jelentő versenyzőt szeretnének igazolni, és elárulta, hogy Nikolay Gryazin, Dani Sordo, Andreas Mikkelsen, Hayden Paddon, Kris Meeke is a jelöltek között van.
Grégoire Munster később újabb két versenyzőről beszélt a belga Autotrends-nek adott interjújában, Esapekka Lappiról és saját magáról.
A Rallit.fi oldal összegyűjtötte azokat a versenyzőket, akikkel érdemben tárgyalhat a dél-koreai gyártó.
A finn oldal szerint Lappi maximum részmunkaidős versenyzőként jöhetne szóba, de az idei finn bajnokságot nyerő pilóta már elmondta, hogy nem hiányzik számára már a WRC.
A fent említett versenyzők közül Dani Sordo már többször bizonyította, hogy képes jó eredményre bizonyos versenyeken, ráadásul idén Rally2-es Hyundaijal győzte le a toyotás Kris Meeke-et a portugál bajnokságban. Mikkelsen tavaly ugyan nem sok sikert ért el a Hyundai pilótájaként, majd idén egész őszig nem versenyzett, de már többször bizonyította, hogy értékes fejlesztői munkát képes végezni, amiből a dél-koreai gyártó is profitálhatna, ha marad a 2027-tel kezdődő új WRC korszakban is a vb-n.
A Rallit.fi oldal szerint két finn pilóta is a jelöltek között lehet, Teemu Suninen, valamint Emil Lindholm. Suninen korábban ugyancsak volt a Hyundai versenyzője, idén azonban nem versenyzett. Lindholm ugyancsak volt a dél-koreai gyártó WRC2-es csapatában, ahonnan azonban nem tudott feljebb lépni, azonban, ha lehetősége adódna, nem biztos, hogy nemet mondana.
Talán Munsternek van a legkisebb esélye a Hyundai-szerződésre, mivel az M-Sport versenyzőjeként két szakaszgyőzelem mellett eddig nem tudott igazán jó teljesítményt bemutatni, ráadásul az anyagi hátterét biztosító Jourdan Serderidis támogatását is úgy tűnik, hogy elvesztette.
A finn oldal szerint a legnagyobb eséllyel Gryazin és Martins Sesks pályázhat Tanak autójára, azonban a lett versenyző inkább murván lenne képes jó tempóra, aszfalton azonban messze elmarad a jó szinttől. Sesks azonban képes lehet anyagi támogatást is hozni a Hyundainak, ami természetesen sokat jelentene. Gryazin pedig hiába nem tudott még bajnok lenni a WRC2-ben, a kategóriában már több futamot is nyert.
Yohan Rossel ugyancsak jó teljesítményt nyújt a WRC2-ben, és már tavaly is szeretett volna lehetőséget az M-Sportnál, azonban a kellő anyagi fedezetet nem tudta előteremteni. A francia versenyző évek óta a Citroen pilótájaként indult, azonban jövőre a francia gyártó helyett a Stellantis a Lanciát indítja a vb második kategóriájában, amivel a hírek szerint már megegyezett Rossel is.
A Hyundai várhatóan a Szaúd-Arábia Rally környékén jelenti be jövő évi csapatfelállását, azonban az már biztsra vehető, hogy Thierry Neuville továbbra is a csapatban kap helyet, míg Adrien Fourmaux szerződését is kész meghosszabbítani a két fél.
