A hagyományos Szilveszter Rallyt december 27–29-én rendezik meg Fóton, a tavalyi gyorsaságinál jóval hosszabb szakaszon.
A hagyományos év végi versenyek közül az idén a Mikulás Rally sajnos elmarad, a Szilveszter Mini Rallyt viszont megrendezik december 27–29-én. Megjelent a versenykiírás, és már lehet is jelentkezni az év végi dzsemborira.
A Hungaroring felújítása miatt továbbra is korlátozottak a lehetőségek, viszont az idén már visszatér a verseny a ringre is, így aztán a tavalyi gyorsaságinál jóval hosszabb lesz az idei szakasz, 6.5 km helyett már 8 km vár a résztvevőkre.

A verseny közontja a fóti Auchan áruház lesz, a rendszámmal rendelkezőknek itt is lesz a szervizpark, a rendszámmal nem rendelkező indulók pedig a mogyoródi autósmozit használhatják. A pályabejárásra december 27-én és 28-án lesz lehetőség.
December 28-án hivatalos tesztet is rendeznek, december 29-én pedig jön maga a verseny, az első autó 7.30-kor rajtol el Fóton, az öt gyorsasági szakaszon pedig 40 km-t kell megtenni a versenyzőknek. Ha nem lesz rumli, akkor napnyugta előtt, 15.48-kor zárul a verseny.
A versenykiírás ITT elérhető, további információk a verseny honlapján találhatóak.
