KezdőlapTEREPRALLYSébastien Loeb bizakodó az idei Dakar előtt

Sébastien Loeb bizakodó az idei Dakar előtt

-

Sébastien Loeb korábban háromszor lett második a világ legnehezebb tereprally versenyén, a Dakaron, melynek idei kiadását nagyon bizakodva várja.

Sébastien Loeb idén már tizedik alkalommal vág neki a Dakarnak, melyen 2017-ben Peugeot-val, 2022-ben és 2023-ban a BRX csapatával lett második, emellett 2019-ben a PH Sport Peugeot-jával, 2024-ben pedig a BRX-szel harmadik lett.

A kilencszeres rally világbajnoknak bár korán véget ért a tavalyi verseny a Daciával, idén bizakodó a rajt előtt.

Dakar 2026 – Minden infó egy helyen

“Tavaly még nagyon új volt az autó, sok probléma volt a hűtővel és a hűtőrendszerrel – mondta Sébastien Loeb. – Összességében a tavalyi teljesítményre nem lehetett panasz, de megbízhatósági problémáink voltak. Ezeket sikerült mostanra orvosolni, októberben megnyertük a Marokkó Rallyt.”

“Most elmondhatom, hogy felkészültebbek vagyunk és a megbízhatóság is javult. A Dakaron ugyan bármelyik pillanatban történhet valami, összességében nagyon bizakodva várom a rajtot.”

Szombaton a Dakar a prológgal rajtolt, a 23 km-es szakasz eredményéről a nap végén számolunk be.

- Hirdetés -

Friss