back to top
2026. február 04. 13:41
Többi

    KezdőlapWRCEzért maradt ki a legendás Ouninpohja az idei WRC-futam programjából

    Ezért maradt ki a legendás Ouninpohja az idei WRC-futam programjából

    -

    Kedden bemutatták a nyári Finn Rally útvonalát, mely idén nem tartalmazza az Ouninpohja gyorsaságit, ennek pedig a szabályzat az oka.

    Az idei Finn Rally július 30 – augusztus 2. között kerül megrendezésre a világbajnokság tizedik futamaként.

    Mint az a keddi útvonal bejelentésből kiderült, idén 20 gyorsaságin összesen 316.6 km versenytávot kell teljesíteni.

    A verseny az idei évre sok változáson esik át, új vagy módosított szakaszok kerültek a programba. Ezek a változások pedig lehetetlenné tették a legendás Ouninpohja programba tételét.

    “A verseny vasárnapi programjára tavaly jó ötletet valósítottunk meg – mondta Kari Nuutinen, aki a szakaszokért felelős személy. – Továbbra is tartanunk kell az FIA 25 százalékos szabályát, tehát a teljes útvonalnak legalább ennyi részének kell lennie a gyorsasági szakaszoknak. Figyelembe kellett vennünk, hogy az idei pályákhoz képest túl messze van az Ouninpohja útvonala. Ugyanakkor a Himos pálya is kiváló, egy nagyszerű aszfaltos résszel is. A nagy távolság miatt az Ouninpohja szakaszon akár más időjárás is lehetett volna, mint a többi szakaszon, ezt sem volt szabad elfelejteni.”

    Idén a Himos – Jamsa 30 km-es szakaszán kerül lebonyolításra a szuper vasárnap. Ez a szakasz 24 éve bár 35 km hosszan is meg volt rendezve, idén új nyomvonalon lett kialakítva a 30 km-es hossz.

    Íme a 2002-es szakasz belsője Toni Gardemeister Skoda Fabia WRC-jéből.

    “Semmiképp sem fogjuk elfelejteni a legendás pályánkat, amennyiben közelebbi szakaszok is kijelölve lesznek, akkor az Ouninpohja is visszakerül a programba.” – nyugtatott meg mindenkit Nuuntinen.

    - Hirdetés -

    Friss