Chris Ingram a Montén ötödik helyezéssel tért vissza a WRC2-mezőnybe, ami után legalább még három futamon fog elindulni.
Chris Ingram 2019-ben futamgyőzelem nélkül, a nyíregyházi Rally Hungaryn Európa-bajnoki címet szerzett, ami után azonban a 2020-as koronavírus világjárvány kitörésének is köszönhetően csak a novemberi Kanári-szigetek Rallyn indult Rally5-ös Renault Clióval.
2021-ben már a WRC3-ban állt rajthoz Skoda Fabia Rally2 evóval, ahol végül a negyedik helyet szerezte meg, majd egy évvel később már a WRC2 junior bajnokság harmadik helyén zárt ugyancsak Skodával.
A 2023-as év igen vegyes lett a brit versenyzőnek, a WRC2-ben csak a Montén indult és lett hatodik, majd további négy futamon már Volkswagennel állt rajthoz, amivel az Ypres Rallyn a második helyen ért célba.
Ingram a 2024-es évben megszerezte első brit bajnoki címét évközben a VW-ről Rally2-es Toyotára váltva, míg tavaly gyermeke születése miatt csak két versenyen indult kevés sikerrel.
Az idei szezonban a Montén ismét visszatért a WRC2-be és végül a nehéz körülményeket tartogató rendezvény végén az ötödik helyen zárt.
A 31 éves pilóta ezt követően bejelentette, hogy a horvát, kanári-szigeteki és portugál WRC2-es futamon is rajthoz áll Rally2-es Toyotájával.
Mivel így gakorlatilag májusban véget is érne szezonja, elég jó szereplés esetén akár további versenyeket is bejelenthet Ingram.
