back to top
2026. február 07. 17:36
Többi

    KezdőlapWRCOliver Solberg meglepő részleteket árult el fizetéséről

    Oliver Solberg meglepő részleteket árult el fizetéséről

    -

    Oliver Solberg számára pénzt ajánlott a Toyota a versenyzésért, amit azonban nem fogadott el, helyette teljesen más feltételeket kért 2025-ben.

    Oliver Solberg útja sokáig egy irányba haladt Kalle Rovanperáéval, azonban amíg a finn versenyző már 19 évesen, 2020-ban a Toyota gyári versenyzője lett, addig a svéd pilóta két évvel később kapott lehetőséget a Hyundaitól.

    Solberg azonban nem nyújtott túl jó teljesítményt akkor, és már az évet sem tudta befejezni a dél-koreai gyártóval, eközben Rovanpera ekkor szerezte első vb-címét, amit aztán a következő évben megvédett.

    A svéd versenyző 2023-ban és 2024-ben Skodával indult a WRC2-ben, és igyekezett fejlődni. 2025-re azonban Toyotára váltott, amivel végre megnyerte a bajnokságot.

    Rovanpera közben elkezdett kiégni, amiatt 2024-ben már csak fél szezont ment a WRC-ben és kipróbált más szakágakat is. Ebben az évben azonban a Lengyel Rallyn beugorva a pályabejáráson balesetet szenvedő Sébastien Ogier helyére, a versenynapokra minimálisan készülve nyerni tudott. 2025-ben még egy évre visszatért, majd év végén bejelentette, hogy az idei évtől pályaversenyzésre vált, és célja az F1 közelébe kerülni.

    Solberg tavaly tehát már a Prinstport csapatát választotta, ahol akár fizetést is adott volna neki a Toyota, ő azonban mást kért.

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    “Nem hiszem, hogy sokan tudják ezt, de az idei évben keresek először fizetést a versenyzéssel – mondta Oliver Solberg a norvég Parc Fermé oldalnak. – A Skodánál ingyen versenyeztem, ezért cserébe több futamon indulhattam. Tavaly elsőre a Toyota fél szezont adott volna a Rally2-es autóval, de ott fizetést is kaptam volna. Azonban ezt visszautasítottam és azt kértem, hogy teljes WRC-szezont mehessek, cserébe nem kérek fizetést. Továbbá kértem, hogy az autó festését, a versenyruházatot és a bukósisak festését és feliratait én határozzam meg.”

    A svéd versenyző valóban minden futamon elindult a Rally2-es autóval tavaly, kivéve az Észt Rallyt, ahol a Rally1-es Toyotával kapott lehetőséget, és ezen a versenyen megszerezte első WRC-futamgyőzelmét.

    Ezután nem volt kérdés, hogy Rovanpera helyét Solbergnek kell át vennie 2026-ban, ezért azonban már fizetést is kap a 24 éves pilóta, azonban ezt sem tartja meg.

    “Most jól keresek a Toyotával. Azonban a pénz egy részével jótékonykodom. Nem szeretnek fényűző életet élni, amit ugyan a fizetésből megtehetnék. Sokkal jobban szeretem azonban a mostani életviszonyaimat. Az erdő közepén élek, ahol van egy quadom, egy szép házam és egy rallyautóm. Ennél többre nem vágyok.”

    Oliver, aki megnyerte az idei Montét is, a 2003-as világbajnok Petter Solberg fia, családja komoly hagyományokkal rendelkezik a rallysportban.

    - Hirdetés -

    Friss