Sami Pajari fantasztikus tempót diktált pénteken, azonban szombaton komoly bajba került, ahonnan mégis sikerült visszaküzdenie magát a Szafari Rallyn.
Sami Pajari és Sébastien Ogier diktálta pénteken a tempót a Szafari Rallyn, azonban a finn versenyző szombat délelőtt egy látványos defekt után négy percnél is többet vesztett és a nyolcadik helyre zuhant.
A nap délutánját azonban már a negyedik helyről kezdhette, miután Oliver Solberg, Sébastien Ogier és Elfyn Evans is kiesett, később pedig még megtudta előzni Esapekka Lappit így végül a harmadik helyen ért célba.
“Végre vége ennek a hétvégének – mondta a finn pilóta vasárnap délután. – Ez egyértelműen egy komoly hullámvasút volt. Pénteken nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, szombaton délelőtt azonban bajba kerültünk. Délutánra ismét javítottunk, de sosem gondoltam volna ennyi probléma után, hogy ennyire pozitív eredménnyel tudunk zárni.”
“Most már az utóbbi öt futamból háromszor dobogón végeztünk. Elégedett lehetek, amit most is sikerült elérni. Persze szeretnénk még a harmadik helynél is jobb pozícióban végezni.”
“Nagy gratuláció Takamoto Katsutának és Aaron Johnstonnak a győzelemhez, ismét megmutatták, hogy nagyon erős a Toyota.”
A WRC-szezon Horvátországban folytatódik.
