back to top
2026. március 19. 13:33
Többi

    KezdőlapWRCJelentősen rövidül az Észt Rally programja

    Jelentősen rövidül az Észt Rally programja

    -

    Az észt szervezők nyilvánosságra hozták az idei WRC-futamuk néhány részletét, amiből kiderül, hogy rendezvény jelentős rövidülésen esik át.

    Az Észt Rally idén jelentős változáson esik át, a verseny gyakorlatilag egy teljes napra rövidül, hiszen a program csupán péntek reggel indul a shakedown-nal, majd délután kezdődik az éles versenyzés.

    “A WRC számos reformon megy át jelenleg – mondta Janno Siitan, a verseny vezérigazgatója a Delfi oldalának. – Változik a bajnokság szervezője és más módosítások is történnek. Ilyen változás az is, hogy rövidül a versenyhétvége is.

    Az Észt Rally jelenlegi tervezet szerint a pályabejárás szerdán és csütörtökön lesz, így a résztvevők egy nappal később érkezhetnek, ami pozitív hatással lesz költségeikre is.”

    A verseny rövidülése ellenére is 19 gyorsasági kap helyet a programban, ami csak eggyel kevesebb a tavalyi futaménál. Az Észt Rallyt július 17-19. között rendezik.

    - Hirdetés -

    Friss