Miközben Jonathan Wheatley távozása az Audi csapatfőnöki székéből számos kérdést felvet, azt is érdekes lesz figyelni, hogy kível pótolják a feltehetően az Aston Martinhoz tartó szakembert.
A Red Bull sportigazgatói székét elhagyó Wheatley tavaly csatlakozott az akkor még Sauber néven futó hinwili istállóhoz, majd kevesebb mint egy év után távozott onnan. Ez a fejlemény minden szempontból meglepő, hiszen bár a megszokottnál szűkebb volt a mozgástere és nem teljes egészében ő irányította a projektet – lévén az Mattia Binotto, a Ferrari korábbi csapatfőnökének feladata –, Wheatley sosem tett megjegyzést vagy beszélt erről nyilvánosan, miközben lelkesnek és elégedettnek tűnt. Ebből arra lehetett következtetni, hogy megvan a csapaton belüli összhang.
Persze egyelőre nem tudjuk, hogy mi vezetett a távozásához. Az Audi személyes okokat említ, és csak reméljük, hogy nem családi problémák állnak a háttérben, hanem mondjuk az, hogy Wheatley-t vonzotta a visszatérés lehetősége Angliába. Mivel egyelőre a sötétben tapogatózunk, azt is nehéz megítélni, hogy az egész történetben ki kezelte megfelelően a helyzetet.

Hiszen amennyiben arról van szó, hogy Wheatley-t elcsábította mondjuk az Aston Martin, és a távozást fontolgatta, úgy az Audi gyors döntése – a pletykák megjelenése után nagyon hamar jött a bejelentés, hogy Wheatley megy – jó vezetői hozzáállásról árulkodik, hiszen nem lett volna jó úgy elutazni a jövő heti Japán Nagydíjra, hogy a folyamatos találgatások nem kívánt figyelmet irányítanak az építkezési fázisban levő istállóra, és úgy összességében sincs sok értelme olyasvalakit a csapatban tudni, aki nem akar ott lenni.
Ám ha arról van szó, hogy belső problémák ütötték fel a fejüket mondjuk a szerkezeti felépítés miatt, úgy rögtön más az egész történet optikája, és a folytatással kapcsolatban is felvet kérdéseket a projekt vezetésével kapcsolatban. Miközben harmadik lehetőségként ne zárjuk ki azt sem, hogy Wheatley és családja számára egyszerűen nem jött be a svájci élet, ami előtérbe helyezi azt a problémát, amivel a Ferrari és a Sauber/Audi is régóta küzd: nehéz a sportág bölcsőjéből, Angliából szakembereket elcsábítani, mert a váltás nemcsak annyiból áll, hogy azután az ellenkező irányba kell néhány tíz km-t autózniuk egy másik angliai F1-es csapat gyárába, hanem ország- és kultúraváltást is megkövetel.
Ki lehet az utód?
Akármi is áll Wheatley távozása mögött, ez már megtörtént, így most a legfontosabb kérdés az, hogy ki fogja őt pótolni és hogyan. Egyelőre Mattia Binotto veszi át a csapatfőnöki teendőket, de az Audi kommunikációjából az tűnik ki, hogy átszervezések jönnek és az olasz nem fogja hosszú távon a ezt a posztot is betölteni. A The Race szerint pedig arra van nagyobb esély, hogy házon belülről neveznek ki utódot.

A szaklap egy nevet említ: a Ferrari korábbi vezető stratégájaként a maranellóiak megkérdőjelezhető döntéseiért rendre pellengérre állított, a Scuderiánál 2014 és 2024 között tevékenykedő Inaki Ruedáét, akit Binottó csábított át Svájcba, hogy az Audi sportigazgatója legyen. A The Race szerint az új csapatfőnök inkább a versenyhétvégék operatív szempontból történő levezényléséért felel majd, miközben Binotto megtartja az átfogó irányítást és ő egyszemélyben lesz a projekt valódi vezetője, így lenne értelme Ruedát előléptetni egy amolyan csapatfőnökinek titulált, de igazából kibővített sportigazgatói szerepkörbe.
Mindez már csak azért is könnyítené meg az Audi dolgát, mert Rueda már Svájcban él, így kiiktatják azt a rizikófaktort, hogy egy kívülről hozott szakember nem tud alkalmazkodni a környezetváltozáshoz. Eközben az sem elhanyagolható, hogy régre visszanyúló kapcsolatot ápol Binottóval, így aztán abból sem lenne feszültség, hogy a svájci olasz a valódi vezető.

