Bár az autó lényegi részéhez nem lehet hozzányúlni, az M-Sport mégis talált valamit, amivel javított a Ford Puma Rally1 súlyelosztásán.
A versenyzőket nem lehet máshová ültetni, a legfontosabb alkatrészeket sem lehet mozgatni, az M-Sport azonban talált valamit, amit át lehet helyezni, és elég nehéz ahhoz, hogy javítson a Ford Puma Rally1 súlyelosztásán. Az ötlet egyszerű, és éppen ebben rejlik a nagyszerűsége: mostantól máshogyan helyezkednek el a pótkerek.
„A pótkerék elhelyezkedése megváltozott: a második pótkerék most hátrébb van a kocsiban, hogy ezzel is megpróbáljunk orvosolni a korábban tapasztalt problémák egy részét – magyarázta Richard Millener csapatfőnök. – A pótkerekeket eredetileg egymásra rakták, így most hátul vannak, hogy megpróbáljuk elérni a súlyáthelyezést, mivel ezt az autót egy olyan hibrid rendszerhez tervezték, amely már nem létezik. Tehát az alapvető felépítésünk nem igazán optimális, de nem lehet sokat változtatni rajta.”
A változtatás az első visszajelzések alapján működik, ezzel együtt a versenyzőknek még hozzá kell szokniuk a máshogyan viselkedő autóhoz.
„Az embereket nem lehet áthelyezni, a motort sem, szóval nem lehet sokat változtatni. Mit lehet áthelyezni, ami némi súlyt jelent? A pótkerekeket. A két kerék együtt ötven kilogramm – mondta Millener. – Megtettünk mindent, amit tudtunk, és úgy tűnik, hogy ez segít, a teszt során látott adatok is ezt erősítik meg.”
