KezdőlapWRCOliver Solberg már a Horvát Rally első szakaszán kiesett

Oliver Solberg már a Horvát Rally első szakaszán kiesett

-

Egy esélytől a Horvát Rally első szakaszán elköszöntünk, Oliver Solberg az erdőben végezte, Elfyn Evans közben odapörkölt.

Öt kilométerig tartott Oliver Solberg délelőttje a Horvát Rallyn. A világbajnokság második helyén álló svéd versenyző az első szakasz első harmada után nem sokkal sziklafalnak ütközött, majd beesett az erdőbe. A versenyző és a navigátor is jól van, de a nézők sem tudtak segíteni visszatolni az autót az útra, így egy esélyessel máris kevesebb van a mezőnyben. A baleset után Takamoto Katsuta bevallottan visszavett a tempóból, nehogy ugyanúgy járjon, mint a csapattársa.

Elfyn Evans viszont egyáltalán nem vett vissza, parádés időt futott, amit a többiek megközelíteni sem tudtak, a második helyen záró csapattársa, Sami Pajari is 8.1 másodpercet kapott tőle. Ennek ellenére Evans nem volt teljesen elégedett magával… A harmadik leggyorsabb némi meglepetésre Jon Armstrong volt az M-Sporttal – úgy tűnik, valóban számított valamit a csapat trükkje a jobb Ford Puma jobb súlyelosztása érdekében.

A Hyundai továbbra sem tűnik acélosnak, a leggyorsabb Adrien Fourmaux is több mint tíz másodpercre volt Evanstől, Neuville lemaradása 14.2 másodperc volt, Paddon pedig több mint húsz másodpercet kapott, és tizedre ugyananolyan időt autózott, mint Josh McErlean a másik Ford Pumával. A WRC2-ben Nikolay Gryazin kezdett a legjobban, de mindössze 0.1 másodperccel előzte meg Léo Rosselt.

A Horvát Rally állása az 1. gyorsasági szakasz után
1. Elfyn Evans, Scott Martin (britek, Toyota GR Yaris Rally1) 7:59.7
2. Sami Pajari, Marko Salminen (finnek, Toyota GR Yaris Rally1) +8.1
3. Jon Armstrong, Shane Byrne (írek, Ford Puma Rally1) +9.5
4. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (franciák, Hyundai i20 N Rally1) +10.8
5. Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (japán, ír; Toyota GR Yaris Rally1) +13.7
6. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (belgák, Hyundai i20 N Rally1) +14.2
7. Hayden Paddon, John Kennard (új-zélandiak, Hyundai i20 N Rally1) +20.2
= Josh McErlean, Eoin Tracey (írek, Ford Puma Rally1) +20.2
9. Nikolay Gryazin, Konstantin Aleksandrov (bolgár, kirgiz; Lancia Ypsilon Rally2) +35.0
10. Léo Rossel, Guillaume Mercoiret (franciák, Citroën C3 Rally2) + 35.1

A Horvát Rally időterve
Április 10., péntek
9:13: GY1, Vodice 1, 14.12 km. Evans 7:59.7 / 1. EVANS, 2. Pajari, 3. Armstrong
10:11: GY2, Lake Butoniga 1, 13.78 km
11:14: GY3, Beram 1, 23.78 km
12:12: GY4, Ucka 1, 11.75 km
15:15: GY5, Vodice 2, 14.12 km
16:13: GY6, Lake Butoniga 2, 13.78 km
17:16: GY7, Beram–Cerovlje 2, 23.78 km
18:04: GY8, Ucka 2, 11.75 km

Április 11., szombat
8:43: GY9, Platak 1, 16.26 km
9:41: GY10, Ravna Gora 1, 10.13 km
11:05: GY11, Generalski Stol 1, 22.48 km
12:03: GY12, Pecurkovo Brdo 1, 9.11 km
14:12: GY13, Pecurkovo Brdo 2, 9.11 km
15:05: GY14, Generalski Stol 2, 22.48 km
16:23: GY15, Ravna Gora 2, 10.13 km
17:22: GY16, Platak 2, 16.26 km

Április 12., vasárnap
8:05: GY17, Bribir 1, 14.17 km
9:05: GY18, Alan 1, 14.56 km
10:38: GY19, Bribir 2, 14.17 km
13:15: GY20, Alan 2 (Power Stage), 14.56 km

Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A bajnokság állása

Friss