Thiery Neuville elvitte a Horvát Rally 6. gyorsasági szakaszát, és feljött a második helyre, Sami Pajari előnye csökkent az élen.
Thierry Neuville váratlanul támadásba lendült a Horvát Rally 6. gyorsasági szakaszán, kifejezetten rámenősen vezetett, ennek pedig újabb szakaszgyőzelem és előrelépés lett a jutalma. A 2024-es világbajnok megelőzte Takamoto Katsutát, feljött a második helyre, és már csak 7.4 másodpercre van az éllovas Sami Pajaritól.
A finn pilóta kicsit óvatosan vezetett a meglehetősen koszos pályán, igyekezett elkerülni a felesleges kockázatokat, de azért túlságosan nem vehet vissza, mert ha így folytatja, hamarosan elfogyhat az eddig felépített előnye. Neuville egy másodperccel került Katsuta elé, így a japán pilóta sem finomkodhat túlságosan a folytatásban.
A felhordásos pálya nagyon feküdt a murvaspecialista Roope Korhonennek, aki vigyorogva nyilatkozott a célban. A Rally Hungary tavaly győztese csak 2.5 másodperccel volt lassabb a Rally1-es mezőny legrosszabb idejét autózó McErleannél a Rally2-es Toyotával. A WRC2-ben továbbra is a Lancia pilótái állnak az első két helyen.
A Horvát Rally állása a 6. gyorsasági szakasz után
1. Sami Pajari, Marko Salminen (finnek, Toyota GR Yaris Rally1) 52.07.4
2. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (belgák, Hyundai i20 N Rally1) +7.4
3. Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (japán, ír; Toyota GR Yaris Rally1) +8.4
4. Hayden Paddon, John Kennard (új-zélandiak, Hyundai i20 N Rally1) +50.7
5. Josh McErlean, Eoin Tracey (írek, Ford Puma Rally1) +1:14.4
6. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (franciák, Hyundai i20 N Rally1) +1:38.0
7. Yohan Rossel, Arnaud Dumant (franciák, Lancia Ypsilon Rally2) +2:06.5
8. Nikolay Gryazin, Konstantin Aleksandrov (bolgár, kirgiz; Lancia Ypsilon Rally2) +2:16.2
9. Alejandro Cachón, Borja Rozada (spanyolok, Toyota GR Yaris Rally2) +2:30.8
10. Léo Rossel, Guillaume Mercoiret (franciák, Citroën C3 Rally2) +2:34.9
A Horvát Rally időterve
Április 10., péntek
9:13: GY1, Vodice 1, 14.12 km. Evans 7:59.7 / 1. EVANS, 2. Pajari, 3. Armstrong
10:11: GY2, Lake Butoniga 1, 13.78 km. Evans 7:33.9 / 1. EVANS, 2. Pajari, 3. Neuville
11:14: GY3, Beram 1, 23.78 km. Neuville 13:20.5 / 1. PAJARI, 2. Neuville, 3. Katsuta
12:12: GY4, Ucka 1, 11.75 km. Pajari 6:55.3 / 1. PAJARI, 2. Katsuta, 3. Neuville
15:15: GY5, Vodice 2, 14.12 km. Pajari 8:14.6 / 1. PAJARI, 2. Katsuta, 3. Neuville
16:13: GY6, Lake Butoniga 2, 13.78 km. Neuville 7:39.0 / 1. PAJARI, 2. Neuville, 3. Katsuta
17:16: GY7, Beram 2, 23.78 km
18:04: GY8, Ucka 2, 11.75 km
Április 11., szombat
8:43: GY9, Platak 1, 16.26 km
9:41: GY10, Ravna Gora 1, 10.13 km
11:05: GY11, Generalski Stol 1, 22.48 km
12:03: GY12, Pecurkovo Brdo 1, 9.11 km
14:12: GY13, Pecurkovo Brdo 2, 9.11 km
15:05: GY14, Generalski Stol 2, 22.48 km
16:23: GY15, Ravna Gora 2, 10.13 km
Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A bajnokság állása
