A Toyota WRC-csapata Sami Pajari révén úgy is vezet a Horvát Rally első napja után, hogy két topversenyzője is kiesett.
A Toyota versenyzői az első és a harmadik helyet foglalják el a Horvát Rally első napja után, ami nem éppen rossz eredmény úgy, hogy Oliver Solberg az első, Elfyn Evans pedig a harmadik gyorsasági szakaszon dobta el a vasat, és fejezte be a versenyzést arra a napra.
Sami Pajari pályafutása során először zárt az élen versenynapot, a harmadik helyen álló Takamoto Katsuta pedig mindössze 0.9 másodpercre van a második Thierry Neuville-től. Pajari jó szereplése annak fényében nem meglepetés, hogy egymás után két dobogós helyezést ért el, Svédországban és Kenyában is harmadik lett.
„Egyszerűen fantasztikusan vezet. Most már kezd magabiztossá válni, és végre azt a tempót látjuk tőle, amit mutatnia kell – mondta Juha Kankkunen, a Toyota csapatfőnök-helyettese. – Mindig is tudtam, hogy megvan benne a potenciál, és csak arra vártam, hogy kicsit jobban megmutassa ezt az oldalát. Kicsit több nyomást kellett rá helyezni, mert volt néhány gyenge és bizonytalan versenye. A Montén egyáltalán nem ment jól, de azóta elég nagy változás történt.”
A Horvát Rally szombaton 8:43 órakor folytatódik, talán a legnehezebb versenynap vár a mezőnyre mind közül.
