Nasser Al-Attiyah múlt hét szombaton megszerezte hatodik győzelmét a Dakaron, ezen a hétvégén pedig már Ománban fog versenyezni a Közel-Kelet Rali Bajnokság szezonnyitóján.
Martins Sesks pénteken közleményben jelentette be, hogy hét futamon indul az M-Sport Rally1-es autójával a WRC-ben, valamint legalább két versenyen az ERC-ben is rajthoz áll.
Simon Wagner két szakaszgyőzelemmel kezdte az idei Janner Rallyt, melynek havas pályáin Romet Jürgenson és Mads Ostberg is hamar nagy hátrányba került. László Martinék tapasztalatot gyűjtenek a téli körülmények között.
Szombaton és vasárnap rendezik az osztrák szezonnyitó Janner Rallyt, melyen a hazai versenyzők mellett ERC-sztárok és a László-család is rajthoz ál. A nagy múlttal rendelkező versenyről idén négy nyelvű, köztük magyar közvetítés is elérhető majd.
Thierry Neuville testvére, Tom Heindrichs a német Opel Kupa megnyerése után jutalmul jövőre bemutatkozhat a Junior ERC-ben.
A világbajnok Thierry Neuville testvére, Tom Heindrichs nyerte...
Hétvégén rendezték a Mitropa Kupa szezonzáró versenyét Svájcban, ahol Fabian Schulze tudott nyerni, míg a bajnoki címet Hermann Gassner jr. szerezte meg. A magyar versenyzőknek idén nem sikerült dobogós helyen zárniuk.
Az MNASZ bár már többször is tájékoztatást adott arról, hogy Veszprémben idén nem lesz ERC-futam, a sorozat szervezői most hivatalosan is közölték a Rally Hungary naptárból való kikerülését.
Az ERC hivatalos oldalán az elmúlt hetekben egy nagy közöség szavazást tartottak, melyben 16 versenyző vett részt, végül pedig Kajetan Kajetanowicz nyert.
Hétvégén rendezték a Historic Eb (EHRC) idei utolsó előtti futamát, a spanyol versenyen Jari-Matti Latvala nyert, a bajnoki cím csak Portugáliában fog eldőlni.