2024. március 28. 20:37

KezdőlapF1Binotto elmagyarázta, miért nagyszerűek a Ferrari stratégái

Binotto elmagyarázta, miért nagyszerűek a Ferrari stratégái

-

Nem ért egyet a kritikákkal Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke, aki szerint az elemzéseik megmutatták, hogy semmilyen alapvető probléma nincs a stratégiai részlegükkel, és sokszor még jobb taktikát is alkalmaztak, mint az ellenfelek.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke hosszabb interjút adott a Motorsport olasz kiadásának, amelyben elmagyarázta, miért gondolja úgy, hogy nincs szükségük a stratégiai részlegük átszervezésére. Fontos hangsúlyozni, hogy az interjú még a Magyar Nagydíj előtt készült, ám mivel a svájci olasz a Hungaroringen elkövetett stratégiai baklövés után is azt nyilatkozta, hogy nem lát olyan okot, ami miatt változtatni kellene, szavai most is megállnák a helyüket.

Binotto elismerte, hogy mindig van lehetőség a fejlődésre, azzal kapcsolatban viszont határozott a véleménye, hogy a megfelelő emberek dolgoznak a megfelelő pozíciókban. Mindez annak tükrében érdekes kijelentés, hogy – legalábbis a közvélemény szerint – a Ferrari az idén több komoly stratégiai hibát is elkövetett. 

Inaki Rueda, Ferrari
Inaki Rueda, a Ferrari vezető stratégájának helye a jelek szerint nincs veszélyben Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Monacóban az élen álló Leclerc-t nem hívták ki időben a bokszba, amikor a Red Bull száraz pályás gumikat adott Sergio Péreznek, majd a második cseréjét is rosszul időzítették, aminek köszönhetően Max Verstappen is átugrotta. Mindez nemcsak a győzelmébe, de a dobogójába is került.

A Brit Nagydíjon ezután nem cserélték le az abroncsait, amikor a verseny végén bejött a biztonsági autó, ezért az élről visszaesett a negyedik helyre, majd Magyarországon totálisan védtelenné tették azzal, hogy a kemény gumikon kellett szenvednie. Ehhez jön még hozzá a Carlos Sainz franciaországi taktikájával kapcsolatos fejetlenség, amikor a csapat összezavarodott stratégái figyelmen kívül hagyták, hogy a spanyol pilóta éppen csatázik a pályán, és nem tanácsos közben zavarni.

Mindezek után azt Binotto sem tagadja, hogy esetenként végezhettek volna jobb munkát, de mint mondja, tanultak ezekből, különösen, ami Monacót illeti. Ugyanakkor hangsúlyozta: az, hogy javítaniuk kell egyes folyamataikon, köszönőviszonyban sincs azzal, hogy alapvető problémáik lennének a stratégiai részlegükkel.

„Mindig van mód arra, hogy fejlődjünk. Az ember nem lehet tökéletes, és soha nem is lesz az. Így kétségtelenül fejlődnünk kell az aerodinamika, a kasztni, az erőforrás, és a stratégia terén, illetve bárhol, ahol tudunk. Viszont, ezzel együtt is úgy gondolom, hogy remek stratégiai csapatom van, és nem tartom ezt az istálló gyengeségének.”

Utólag sokszor okosabb az ember

Binotto rávilágított arra is, hogy sok esetben az utólag rossznak bizonyuló döntés a verseny közben, az akkor rendelkezésre álló információk birtokában még helyesnek tűnt. Ezért utólag azt szokták megvizsgálni, hogy akkor, abban a pillanatban, akkori ismereteik birtokában hozhattak-e volna jobb döntést.

Charles Leclerc, Ferrari, Brit Nagydíj
Leclerc a Brit Nagydíjon Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Példaként felhozta a Brit Nagydíjat, amelyen nem hívták ki Leclerc-t a biztonsági autó megjelenésekor, mert ugyanabba a helyzetbe kerültek, mint Lewis Hamilton és a Mercedes a tavalyi idényzárón. A versenyben vezetők ugyanis, ha nincs nagy előnyük, sokszor lehetetlen szituációban találják magukat, hiszen, ha kiállnak, akkor a mögöttük érkezők kint maradnak, viszont, ha nem hajtanak a bokszba, akkor a riválisok megteszik ezt. 

Ilyenkor minden azon múlik a siker, hogy egy csapat előre meg tudja-e ítélni, hogy új gumin visszazárkózni lesz-e könnyebb, vagy kopott gumikon védekezni az új abroncsokon támadókkal szemben. Binotto szerint ők és tavaly a Mercedes is jól döntött, az pedig már más kérdés, hogy nem nyertek. 

„Igen, Max megnyerte a világbajnoki címet, de Max mindig az ellenkezőjét csinálta volna [annak, amit Hamilton tesz]. Ha ő lett volna elől [Hamilton kiállásánál], akkor hogy fejezte volna be a versenyt? Nem tudom. Még utólag sem tudom, hogy mi a helyes válasz, de mellesleg senki sem vitatta a Mercedes döntését akkoriban, miközben mindenki azt gondolja, hogy vitathatja a Silverstone-ban hozott döntésünket.”

Mindezt úgy, hogy sok, kívülről egyértelműen hibás döntésnél a Ferrari utólagos elemzése is azt mutatta, hogy akkor, a rendelkezésre álló információk birtokában, és az ellenfelek akkor még nem ismert reakcióit figyelembe véve jól döntöttek. „Miközben önök Monacót, Silverstone-t és Paul Ricardot is problémaként látják, én nem annak látom, mert olykor helyes döntést hoztunk. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy amit csináltunk, az helytelen volt. Olykor balszerencsés, de nem helytelen.”

„Ha megnézzük a stratégáinkat, olykor nagyszerű döntéseket hoznak, a többieknél is jobbat. Ausztriában a helyes stratégiát alkalmaztuk, miközben a többiek nem. Franciaországban valószínűleg a miénk volt a legjobb taktika Charles hibája előtt. Ez megmutatja, hogy elég bátrak voltunk Franciaországban ahhoz, hogy két közepes gumit tegyünk fel a versenyen, miközben a többiek a keményeket hozták. Ehhez nemcsak erősnek, hanem bátornak is kell lenni. Úgyhogy összességében jó csapatunk van, és nem gondolom, hogy [a stratégia] a gyengeségünk.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss