2024. április 20. 14:33

KezdőlapF1Meglepetéscsapat szállhat be az F1-be egy korábbi csapatfőnök vezetésével

Meglepetéscsapat szállhat be az F1-be egy korábbi csapatfőnök vezetésével

-

Úgy néz ki, négy komoly jelölt van arra, hogy 2026-tól tagja legyen az F1-es mezőnynek, az egyiküket elnézve pedig nem lenne meglepő, ha ők biztosan bebocsátást nyernének.

Dieter Rencken, a RacingNews365.com újságírója több, kizárólag névtelenül információt szolgáltató forrására hivatkozva arról ír, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legalább három, de potenciális esetben négy új csapat jelentkezését várja a nemrég megindított jelentkezési folyamat során. Közülük várhatóan legfeljebb kettő nyerhet bebocsátást a sportágba 2026-tól, amennyiben megfelel minden követelménynek, és az FIA mellett az F1 és a csapatok is áldásukat adják az érkezésére.

Na de ki ez a négy csapat? Az egyik természetesen az Andretti, amely már jó ideje küzd azért, hogy az F1-ben szerepelhessen, és az év elején bejelentette, hogy összeállt a Cadillac-kel ennek eléréséhez. Aztán ott van az ázsiai Panthera is, amely Rencken szerint komoly ellenállással szembesült, de nem zárható ki, hogy az április 30-i határidő előtt a tulajdonosok épkézláb projekttel állnak elő.

Megvan, mikor derül ki, hogy lesz-e több csapat a Forma-1-ben

A harmadik jelölt a brit HiTech, amely a Forma-2-ben és a Forma-3-ban is indít csapatot, ám az ő esélyeiket ronthatja, hogy bár a RacingNews365-nek tagadták, Rencken több forrása szerint továbbra is kapcsolatban állnak az orosz Mazepin-családdal (Nyikita Mazepin korábban náluk versenyzett), ami jelen helyzetben nem csapódik le jól az FIA-nál és az F1-nél.

A negyedik jelölt pedig egy svájci székhelyű projekt, amelyről eddig nagyon keveset lehetett tudni. Az RN365 kiderítette, hogy Craig Pollock, az egykori BAR-csapat alapítója és Jacques Villeneuve korábbi menedzsere vezeti, és a szaklap megtudta azt is, hogy Pollock eredeti elképzelése egy egyenlőségre, sokszínűségre és befogadásra törekvő istálló létrehozása, amely 50-50 arányban osztaná meg a nemi arányokat, beleértve a két pilótát is (magyarán egy női és egy férfi versenyzőt szerepeltetne).

Az egykori csapatfőnök Rencken megkeresésére most csak annyit erősített meg, hogy benyújtotta az FIA-hoz a jelentkezési dokumentumokat, miközben néhány komoly befektetővel tárgyal. Az újságíró a Szaúd-arábiai Nagydíjon pedig kutakodott, és megtudta, hogy Pollock szaúdi emberekkel állhat kapcsolatban, akik egyfelől szívesen indítanának egy szaúdi csapatot az F1-ben, másfelől pedig a fentebb említett három alapelv mögé is beállnának, ezzel is javítva az országról – jogosan – kialakult képen.

Embed from Getty Images

Pollock, Villeneuve és Naomi Campbell 1999-ben (a háttérben Mika Salo) 

„Ez még nagyon korai fázisban tart, sok fenntarthatósági tanulmány készül, és még sok dolgot kell tennünk és megfontolnunk. Most sokkal könnyebb beszállni a Forma-1-be, de sok a teendő, mielőtt meghozzuk a végső döntést. Remélhetőleg a legtöbb dolgot inkább előbb, mint később tisztázhatjuk, mert később sokkal többe fog kerülni beszállni a Forma-1-be” – nyilatkozta az RN365-nek Khalid herceg, aki sajtótájékoztatón elismerte, hogy hosszú távon nemcsak versenyt akarnak, hanem nagyobb szerepet az F1-ben, ami remélhetőleg saját csapatot jelent, és egy napon akár szaúdi szerelőket, szakembereket is alkalmazhatnak majd.

Rencken úgy véli, hogy az ambíció és a cél megvan, miközben a pénz nem lehet akadály, így lényegében a szaúdi királyi családon múlik, hogy lesz-e valami a projektből. Az FIA és az F1 nem fog könnyen visszautasítani egy sokszínűségre, befogadásra és egyenlőségre törekvő, azt hirdető csapatot, miközben a szaúdi gazdasági érdekeltségek miatt a többi istálló sem tiltakozna majd egy szaúdi rivális ellen.

Lehet, hogy az egyik hely így már el is kelt?


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss