Fernando Alonso páratlan betekintést nyújtott gondolkodásmódjába és többek között elárulta, miként éri el, hogy nyugodt maradjon egy-egy verseny előtt, és ebből hogyan fakad az, hogy kívülről azt látjuk, mintha olykor a mérnökeinél is jobban olvasná a futamokat.
Kétség sem férhet hozzá, hogy Fernando Alonso 42 évesen is hihetetlenül magas szinten teljesít és a mezőny egyik legjobbja. És még ha tudományos módszerekkel ki is lehetne esetleg mutatni, hogy bizonyos szempontból már nincs azon a szinten, amelyen a 20-as éveiben, a kétszeres világbajnok korábban elmondta, szerinte félkézzel is legyőzné fiatal önmagát, mert annyival nagyobb most a tapasztalata.
Mi pedig hétről hétre láthatjuk, hogy Alonso a nyers tempóján túl számos dologgal képes kitűnni és felhívni magára a figyelmet. Az egyik ilyen, hogy a nagy bajnokokra jellemzően hihetetlenül jól képes verseny közben követni és átlátni a történéseket és mindig képben van a stratégiával és annak esetleges változóival kapcsolatban. Ez kívülről néha olyan benyomást kelthet, mintha Alonso szuperszámítógépként funkcionálna a futamok alatt, és adott esetben hamarabb átlátná a helyzeteket, mint a nála jóval több információ birtokában levő mérnökök. Erről azonban szó sincs. Hogy valójában miért tűnhet így, annak megértéséhez viszont először tudnunk kell, hogy miként áll hozzá a versenyekhez, és hogyan kezeli a nyomást és az elvárásokat.
„Ez mindenkinél különböző. Amikor nyomást érzek és azt, hogy teljesítenem kell, próbálom nyugtatni magam – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre a High Performance podcastban. – Normál esetben nagyon magabiztos vagyok, mert szerintem nagyon fontos, hogy bízz magadban és abban, hogy mire vagy képes. Ez levesz némi nyomást, és képes vagy túlteljesíteni, ha megvan a kellő magabiztosságod. Emellett nagyon odafigyelek a részletekre, mindent tudni akarok arról, amit csinálok. Amikor nem a saját környezetemben vagy komfortzónámban vagyok, az természetesen stresszesebb. Az egyik módja, hogy nyugodt maradj a versenyek előtt, hogy mindent tudj a stratégiáról, a gumikról, hallgasd meg a mérnököket és a stratégákat kétszer, háromszor, négyszer, tudd, hogy mi a terv. Ez az én megközelítésem a versenyek előtt ahhoz, hogy magabiztos legyek. Aztán nem biztos, hogy beválik, de az már nem tőlem függ, vagy nem abból fakad, hogy kétségeim vannak. Személyenként nagyon változik, hogy miként közelítjük meg ezeket a helyzeteket.”
Alonso tehát több mint 20 évnyi F1-es tapasztalattal a birtokában sem lazít, és mintadiák módjára a legapróbb részletekig felkészül a futamok előtt annak érdekében, hogy nyugodtan várhassa a rajtot. Amikor pedig a podcastban arról beszélt, hogy miként fejlesztette ki azt a képességét, hogy a futamok alatt ennyire éles és azonnal meglátja az összefüggéseket, kifejtette, hogy igazából ez is abból fakad, hogy nagyon alaposan felkészül.
„Ennek kicsit felkészüléshez és ahhoz van köze, hogy miként közelítem meg a versenyeket, milyen sok részletre van szükségem ahhoz, hogy nyugodt legyek egy futam előtt. Ötször rákérdezek a stratégiákra és a lehetséges forgatókönyvekre, hogy amennyiben mondjuk veszítek egy pozíciót a rajtnál, az hogyan változtat a stratégiánkon, vagy ha javítok egy helyet, akkor egy körrel előbb vagy később fogunk kiállni, milyen gumi lesz a megfelelő ebben vagy abban a szituációban. Mivel ilyen mennyiségű információ áll a rendelkezésemre a verseny előtt, ha menet közben azt látom, hogy valakinek elrontották a kerékcseréjét, rögtön felidézem, hogy reggel miről beszéltünk, és eszembe jut, hogy ha ez az autó időt veszít, az talán lehetőséget ad nekünk, hogy mondjuk három körrel tovább kint maradjunk ezen a gumin, mert nem vagyunk nyomás alatt hátulról, vagy bármi ilyesmi.”
„Ezt talán megjegyzem a rádióban, a mérnökeim pedig meg vannak lepődve, hogy egy elrontott Ferrari-kerékcsere után Fernando honnan tudja, hogy három körrel kitolhatjuk a következő kerékcserénket. Nem arról van szó, hogy az autóban ülve feldolgozok minden információt, hanem arról, hogy ez az információ már vasárnap reggel óta ott van a fejemben, amikor ezt a lehetőséget is átvettük a megbeszélésen. Mivel menet közben kommunikálunk egymással a csapattal, tudjuk, hogy ugyanarról beszélünk. Nem arról van szó, hogy ők nem tudták ezt és meglepődtek a javaslatomon, hogy maradjunk kint, mert valójában ez az ő stratégiájuk és javaslatuk volt, ők adták az információt, én pedig csak emlékeztem arra, hogy néhány órával azelőtt mit mondtak.”
Ki kell zárni az érzelmeket
Noha Alonso azok közé a pilóták közé tartozik, akiktől egy-egy kiélezett szituációban számíthatunk adrenalintól túlfűtött rádióüzenetre, azért ő sem úgy áll oda a rajthoz, mint a ketrecéből kitörni készülő bika. Mindez tökéletesen megmutatja, hogy bármennyire is szeretnénk sokszor romantikus megközelítéssel tekinteni az autóversenyzőkre, ez a mai versenyzésből – különösen az F1-ben – már szinte teljesen kiveszett.
„Tulajdonképpen csak az, hogy robotüzemmódban hajtsam végre a versenyt – felelte arra a kérdésre, hogy mi játszódik le a fejében, amikor a felvezető kör végén feláll a rajtrácsra. – Nincsenek érzelmek. Csak egyetlen módja van annak, hogy mindenki másnál hamarabb lásd meg a kockás zászlót, ez pedig az, hogy a lehető leghatékonyabban kell vezetned, oda kell figyelned a gumikra, az akkumulátorra, nagyon bonyolult hibrid motorunk van, és minden ilyesmi. Úgyhogy, amikor lezárom a sisakrostélyt, mindenre emlékszem, amiről aznap reggel beszéltem a csapattal a teljesítményre nagy hatással levő területekkel, a motorral, a gumikkal, az aerodinamikával és a stratégiával kapcsolatban, és próbálom végrehajtani azt, amit ők a leghatékonyabb forgatókönyvként jelöltek meg.”
„Ők megtették a magukét, tanulmányozták a stratégiát, milliónyi szimulációt végeztek és forgatókönyvet vázoltak a rendelkezésre álló eszközökkel, ezekből pedig választunk egyet, ami szerintünk a leggyorsabb lesz. Én azt a felelősséget veszem magamra, hogy az utolsó láncszemként elvégzem a munkát és próbálom kizárni az érzelmeket. Persze, amikor az ember versenyez, elönti az adrenalin, vannak előzések, nem minden alakul a terv szerint, és ezekben a pillanatokban nyilván nagyon is jelen vannak az érzelmek, 180 a pulzusod. Tehát továbbra is egy ember ül az autóban és nagyon szenvedélyes azzal kapcsolatban, amit csinál. Ez a sport szépsége, hogy még ha valamit érzelemmentesen is akarsz csinálni, a verseny bizonyos pillanataiban jelen lesznek az érzelmek.”