1976. szeptember 12-e az egyik, ha nem a legfontosabb dátum Niki Lauda pályafutásában, az öt és fél héttel azelőtt összeégett osztrák ugyanis ezen a napon lett 4. az Olasz Nagydíjon, és bizonyította be, hogy teljesen más fából faragták, mint a legtöbbeket.
Niki Lauda 1976-os nürburgringi balesetéről sokan még azok közül is hallottak, aki egyáltalán nem néztek vagy néznek Forma-1-et, és talán még az autósportot sem kedvelik. De az valahogy kevésbé maradt meg a köztudatban, hogy milyen tettet hajtott végre 42 nappal a kis híján az életébe kerülő bukás után a Ferrari sztárja.
Miután összetört autója lángba borult a Nordschleifén, Arturo Merzario, Guy Edwards, Harald Ertl és Brett Lunger együttes erővel szabadította ki az eszméleténél levő osztrákot a roncsból. A komoly égési sérüléseket szenvedett, mérgező gázokat belélegzett Laudát ezután kórházba szállították, ahol volt egy pont, amikor úgy tűnt, nem marad életben. Hogy mennyire komoly volt a helyzet, mi sem mutatja jobban, minthogy egy pap feladta neki az utolsó kenetet.
„Arca a nyers húsra hasonlít, ahonnan kiállnak a szemgolyók” – így írtak Laudáról a balesete után
Lauda azonban nem adta fel a küzdelmet, és az eljárással járó pokoli fájdalom ellenére kérte, hogy szívják le a tüdejében levő váladékot. Végül lassan elkezdett javulni az állapota, de arra még maga Enzo Ferrari sem számított, hogy mindössze másfél hónappal később vissza fog térni. Merthogy ezt tette, és miután az Osztrák és a Holland Nagydíjon elért 4., illetve 1. helyével James Hunt két pontra zárkózott fel rá az összetettben, Monzában autóba ült, hogy ne adjon több ajándékpontot a McLaren versenyzőjének.
A gyors visszatérésnek persze volt egy másik oka is, mégpedig az, hogy Laudát aggasztották a Ferrarin belül zajló események. Enzo Ferrari ugyanis előbb Emerson Fittipaldit, majd Ronnie Petersont szemelte ki a helyére, végül pedig Carlos Reutemann mellett döntött, akit az osztrák finoman szólva sem kedvelt. Laudának előbb egy fioranói teszten kellett meggyőznie a Commendatorét arról, hogy elég fitt a vezetéshez, de Monzába érkezve sokan így is csak a fejüket csóválták, és elhamarkodottnak tartották a visszatérést.
A visszatérést, ami egyáltalán nem ment simán, Lauda ugyanis utólag elismerte, hogy a pénteki edzéseken félt az autóban. „Olyan volt, mintha egy pilóta minden légbuborékra reagálna. Nem így kellene érezned magad [az autóban]” – mondta arra utalva, hogy az autó minden apró rezdülésére reagálva, a legkevésbé sem természetes módon vezetett. Aznap este a hotelszobájában aztán önvizsgálatot tartott, szombaton pedig már a korábbi, pragmatikus, a szíve helyett az eszére hallgató Laudát láthattuk, ami a pénteken még nem túl acélos köridőkben is megmutatkozott. Végül az 5. helyet szerezte meg az időmérőn, ráadásul úgy, hogy Hunt mellett Reutemannt és állandó csapattársát, Clay Regazzonit (Ferrari három autót indított ahelyett, hogy Reutemann elküldésével visszaadta volna Lauda helyét) is megelőzte.
12 Sep 1976: Niki Lauda finishes P4 in #Monza just 6 weeks after his horrific Nurburgring crash #OnThisDay #F1 pic.twitter.com/2r55pI6fL0
— Formula 1 (@F1) September 12, 2015
Lauda Monzában, 1976-ban
A másnapi rajtnál őt is összezavarta, hogy nem volt tiszta, hogy zászlójelzésre vagy fényjelzésre történik a rajt, és visszaesett a 12. helyre, de végül a 4. pozícióig zárkózott fel, és a hajrában még arra is maradt ereje, hogy az olajnyomással küzdve maga mögött tartsa a Tyrrell-lel támadó, végül tőle 0,1 (!) másodperccel elmaradó Jody Schecktert.
Hogy mekkora erőfeszítésre és fájdalomtűrő képességre volt szüksége ahhoz, hogy egyáltalán teljesítse a másfél órás versenyt, az utólag vált mindenki számára nyilvánvalóvá, Lauda égési sebei ugyanis felnyíltak a sisak és a tűzálló maszk alatt. „Szerintem nem is gondoltak bele igazán, hogy mennyire bátor volt – mondta róla Bernie Ecclestone a Lucky! című dokumentumfilmben. – Akkoriban rengeteg lakókocsi volt a futamokon, mi pedig beültünk a futam után az egyikbe Nikivel. Levette a sisakját és láttam, hogy véres az arca. A kötésen is átütött. Mondtam neki, hogy megőrült, szálljon ki [a Forma-1-ből] , de nem akart.”
A három évvel korábban visszavonult Jackie Stewart az egyik legcsodálatosabb dolognak nevezte a látottakat, aminek valaha szemtanúja volt az egyetemes sportban (nem motorsportban), ami jól érzékelteti, hogy mekkora tettet is hajtott végre Lauda, aki végül egyetlen ponttal maradt el Hunttól az év végi összetettben úgy, hogy a szezonzáró Japán Nagydíjról kiállt a szakadó esőben. Címet védeni így tehát nem tudott, és bár a Ferrarival is megromlott a viszonya, 1977-ben ismét világbajnok lett a maranellóiakkal, hogy aztán két futammal a szezon vége előtt otthagyja az olaszokat.