Szinte alig nyúltak hozzá ahhoz a hotelszobához, amelyben Ayrton Senna aludt a végzetes májusi imolai vasárnap előtt, hogy aztán reggel felkeljen, elinduljon a pályára, és már soha többé ne térjen vissza. Oliver Holt, a Daily Mail újságírója jelen volt az 1994. május 1-i tragédián, 30 évvel később pedig visszatért oda.
„Kívülről semmi nem utal rá, hogy bármi más lenne a kis fürdőváros, Castel San Pietro Terme külső részén álló Hotel Castello 200-as szobájában, néhány mérföldre Bolognától. A hálószoba ajtaja ugyanolyan csupasz és jelentéktelen, mint az összes többi ajtó a szerény szállodában. Az ablakaiból nem tárul elénk említésre méltó látvány, mert nem is nagyon van mit látni a város szélén. De belül, a három szobás lakosztályt egy lapos tévé felhelyezésén kívül megőrizték olyannak, amilyen akkor volt, amikor Ayrton Senna, a férfi, akit sokan a valaha élt legnagyobb autóversenyzőnek tartanak, kisétált az ajtón 1994. május 1-jén, és soha nem tért vissza” – olvasható Holt cikkében.
Ugyanaz a világosbarna lakkozott ruhásszekrény, ugyanaz a japán, holdat, hegyeket és egy fát ábrázoló jaopán díszítés az ágy fölött, és még a masszázsasztal, illetve a Sennát a fárasztó edzésnapok végén váró mini jacuzzi is a helyén van.
A Hotel Castello pedig nem is igyekszik titkolni, hogy náluk szállt meg Senna életében utoljára. A szállodában különféle emléktárgyakat tartalmazó üvegvitrin őrzi a brazil legenda emlékét, mindenhol az ő fotói vannak kitéve, a 200-as lakosztály előszobájában pedig díszes, Senna szavait hirdető írás fogadja a látogatót: „Ha egy embernek többé nincsenek álmai, többé nincs oka élni. Az álmodozás szükséges, még ha az álmokban fel kell tűnnie a realitásnak is. Számomra ez az élet egyik alapelve.”
Április 30-án, szombaton este Senna ebből a hotelből hívta fel barátnőjét, Adriane Galisteu-t, hogy közölje vele: nem versenyez másnap. Ám miután eltöltött egy kései vacsorát barátaival a városban található Trattoria Romagnolában, a hotelba visszaérve ismét telefonált, hogy elmondja, meggondolta magát, és mégis rajthoz áll. Alighanem az álmait követte.
Embed from Getty ImagesAz orvosok küzdöttek Senna életéért, de hiába
Tamburello
Holt 1993 elején kezdte pályafutását a Forma–1-ben, így ott volt az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon is, és átélte a döbbenetet majd a gyászt, amit a baleset és a futam után érkező halálhír okozott. Másnap pedig kollégájával visszament a pályára, és elsétált a Tamburello kanyarig. Oda, ahol nem egészen egy nappal azelőtt a haldokló Senna feküdt.
„Emlékszem az élénk, ronda sebre, a groteszk, hosszúkás nyomra a betonfalon, ahová Senna autója valamivel több mint 18 órával azelőtt becsapódott. Emlékszem a kavics elszíneződésére ott, ahol az orvosok megpróbálták megmenteni őt, miközben haldoklott. Csupán néhány perce voltam ott, amikor egy sötétített üvegű, ezüstszínű Mercedes érkezett a pályán. Miközben azon tűnődtem, hogy miért engedtek fel egy járművet az aszfaltcsíkra, egy talpig feketébe öltözött, gyászában is lehetetlenül elegáns nő szállt ki, elhelyezett egy csokrot a kavicsra, majd anélkül, hogy bárkihez is egy szót szólt volna, visszaszállt az autóba.”
Amikor az újságíró 30 évvel későbbi látogatásakor szintén elment a Tamburellóba, már más dolgokat is észrevett, mint a kerítés mögött levő Santerno folyó csobogása, vagy a közeli parkban játszó gyerekek kacagása és a teniszpályáról átszűrődő labdapattogás.
Az utóbbi 30 évben számtalan zászló és ilyen-olyan üzenet lepte be a kerítést, hiszen a rajongók a mai napig rendszeresen zarándokolnak el a baleset helyszínére, illetve az annak közelében felállított bronz Senna-szoborhoz.
A háromszoros világbajnokot ülő helyzetben, leengedett vállakkal, előrehajtott, halálának helyszíne felé tekintő fejjel ábrázoló szobor egyszerre hátborzongató és felemelő alkotás.
A magyar drukkerek is őrzik Senna emlékét