back to top
2025. augusztus 02. 03:27
Többi

    KezdőlapF1Fernando Alonso kihagyja a Magyar Nagydíj első szabadedzését

    Fernando Alonso kihagyja a Magyar Nagydíj első szabadedzését

    -

    Az Aston Martin nem sokkal a 40. Magyar Nagydíj F1-es programjának kezdete előtt bejelentette, hogy Fernando Alonso nem ül autóba a pénteki első szabadedzésen.

    A kétszeres világbajnok távolmaradásának oka a hivatalos indoklás szerint a Belga Nagydíj után kialakuló „izomsérülés a hátában”. Alonso helyére a tartalékpilóta Felipe Drugovich ugrik be az első edzésre, az Aston Marti tájékoztatása szerint pedig a spanyol veterán részvétele a hétvége folytatásában további megfontolás tárgyát képezi, miközben Alonso kezelést kap.

    „A Belga Nagydíjat követő napokban Fernando Alonso izomsérüléssel küzdött a hátában. Miközben ma reggel folytatja a kezelést, úgy döntött, hogy kihagyja az első szabadedzést. A döntést Fernando részvételéről a második edzésen és a hétvégi hátralevő részében a kellő időben meg fogjuk hozni” – olvasható az Aston Marti közleményében.

    Alonsót a szezon korábbi részében sem kerülte el a sérülés, a Kínai Nagydíjon egy ideg csípődött be a nyakában, de ott emiatt nem kellett kihagynia még csak edzést sem.

    Nyilván nem lenne ideális, de Alonso egészen az időmérő edzésig is pihenhet, hiszen a futamrészvételhez nem kell autóba ülnie a szabadedzéseken, az időmérő kihagyása viszont már azt jelentené, hogy a 40. Magyar Nagydíjon sem állhat rajthoz.

    Friss