back to top
2025. augusztus 02. 23:45
Többi

    KezdőlapF1Erre ki számított?! – Nem egy McLaren, hanem egy Ferrari a pole-ban...

    Erre ki számított?! – Nem egy McLaren, hanem egy Ferrari a pole-ban a 40. Magyar Nagydíjra

    -

    Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a 40. Magyar Nagydíjra, miután a körülmények változása egy csapásra kihúzta a talajt a McLarenek alól. A második és harmadik helyre azért odaértek, Oscar Piastri pedig hajszállal előzte meg Lando Norrist.

    Kétség sem férhetett hozzá, hogy a mindhárom szabadedzést az élen záró McLaren várhatta toronymagas esélyesként a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzését, és úgy tűnt, legfeljebb egy időjárás által megkavart kvalifikáció babrálhat ki a wokingi istállóval. Az időmérő 29 fokos levegő és 50 fokos aszfalthőmérséklet mellett kezdődött, és bár a helikopter kamerájából a távolban látszott, hogy hol esik, a Hungaroringre mindössze 20%-os valószínűséggel jósoltak csapadékot.

    Megteltek a lelátók az időmérő kezdetére:

    A két Williams nyitotta a sort, Carlos Sainz pedig rögtön elfékezte az első kanyart, így Alex Albontól közel 8 tizeddel elmaradva csak a második helyre iratkozott fel, miközben egyikük ideje sem volt még távolról sem elég ahhoz, hogy ezzel továbbjussanak a Q2-be.

    Rögtön ezután megjött a két McLaren és a két Red Bull is, Piastri pedig 1:15,554-gyel magához ragadta a vezetést és közel 4 tizedet adott az 1:15,9-cel második időt elérő Norrisnak még úgy is, hogy a 12-es kanyar kijáratán megcsípte a kavicságyat, amivel rengeteg kavicsot hordott fel az ideális ívre.

    Miután az összes topcsapat megtett egy mért kört a lágy gumikon, a két Mercedes szétválasztotta a két McLarent Russell–Antonelli sorrendben, míg Norris mögött Hamilton, Alonso, Hadjar, Stroll, Leclerc és Colapinto volt az első tíz további sorrendje. A kieső helyeken Tsunoda, Bearman, Gasly és Ocon tanyázott.

    A Q1 hajráját új gumikon a két Aston Martin nyitotta, majd Stroll a 3., Alonso pedig az 1. helyre repítette az AMR25-öst, 0,273 másodperccel megjavítva Piastri idejét. Amellett, hogy a zöld autók korábban is jól mozogtak a Hungaroringen, ezekben az időkben a pálya rohamos javulása is benne volt.

    Ezt mutatja, hogy Piastri használt gumin is visszavette az első helyet – igaz, csak 7 századdal –, majd Hadjar jött fel a 3. pozícióba a Racing Bulls-al. A két Mercedes a garázsban maradt, de közülök csak a végül 13. helyen záró Antonellinek kellett izgulnia. Na meg Charles Leclerc-nek, aki a pályán volt, de utolsó mért körének elejére a 18. helyre csúszott vissza, úgyhogy ha valaki hibázott volna vagy Leclerc elrontja a körét, a monacói kiesik.

    Végül olyannyira nem esett, hogy az 5. helyen zárt Piastri, Alonso, Hadjar és Norris mögött, míg Hamilton csak a 10. helyre javított. A két vörös autó közé Bortoleto, Russell, Sainz és Stroll fért be, azaz Verstappen nem volt a legjobb tízben (11. lett), de Bearmenhez, Antonellihez, Lawsonhoz és Colapintóhoz hasonlóan legalább továbbjutott.

    Nem mondhatta el ezt magáról Yuki Tsunoda, Pierre Gasly, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg és Alex Albon, akik egyaránt kiestek.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A Q2 elejére mintha hirtelen minden csapat elkezdett volna tartani az esőtől, és nem alaptalanul, hiszen már akkor elkezdett cseperegni, amikor a mezőny egy része még a bokszutca végi dugóban rostokolt. Max Verstappennek ennek ellenére azt mondták a rádióban, hogy a Q2 végén lesznek a legjobbak a körülmények, azaz nagy esőre a Red Bull nem készült.

    Az egyes kanyarban ugyan szemerkélt, de Norris 1:14,890-nel így is megfutotta a hétvége addigi legjobb körét, amitől Piastri ezután csak 0,051 másodperccel maradt el. Az ausztrál mögött a szárnyaló Aston Martinok sorakoztak fel Alonso–Stroll sorrendben, majd jött Hadjar, Bearman, Russell, Verstappen, Lawson és Leclerc az első tízben.

    A kieső helyeken Hamilton, Sainz, Bortoleto, Antonelli és a négykerekes pályaelhagyás után a körét elveszítő Colapinto állt, de a képet árnyalta, hogy többen is már korábban használt gumiszetten futottak csak mért kört.

    A hajrá előtt Stroll megelőzte a dugóba kerülést és egyedüliként a pályára hajtva a 3. helyre ugrott előre, de aztán szépen sorban jöttek a többiek is. Leclerc az utltargyors Mansell-kanyar kijáratán majdnem eldobta, illetve Antonellinek is volt két nagy mentése, de míg előbbi a 6. helyen továbbment, addig utóbbi a 11. pozícióban kiesett.

    Nem az olasz volt azonban az egyedüli búcsúzó a topcsapatok pilótái közül, nem jutott tovább ugyanis a csupán 13. helyen záró Lewis Hamilton sem. A hétszeres világbajnok még így is csak 57 ezreddel ment lassabb kört, mint a 10. helyen a Q3-ba csusszanó Bortoleto, de ez kevés volt.

    A Q2-t végül Norris nyerte Piastri, Stroll, Russell és Alonso előtt.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A mindent eldöntő utolsó szakaszra a legtöbb szem most már tényleg a két McLarenre szegeződött, hiszen most már tényleg a pole pozícióért ment a csata. Előbb Norris ért körbe és állította meg 1:15,494-nél a stoppert, de ennél Piastri 96 ezreddel gyorsabbat ment, míg Russell besorolt a 3. helyre Alonso, Verstappen, Leclerc, Lawson és Bortoleto elé. Hadjar az első próbálkozások során nem jött ki, Stroll körét pedig pályaszélesítés miatt törölték.

    Miután a pálya jelentősen visszalassult a Q3-ra, a mindent eldöntő hajrára az volt a kérdés, hogy ki tudja a leginkább megközelíteni a Q2-es idejét. A sort az Aston Martinok nyitották, és nem is akárhogy: Stroll csupán 1 tizeddel elmaradva Piastritól a 3. helyre jött be, Alonso pedig 17 ezreddel ennél is gyorsabb volt, amivel viszont elválasztotta a két McLarent.

    Persze Norrisék is jöttek még, a lehűlő levegő és aszfalt viszont eltüntette a hétvégén eddig látott fölényüket. Még mielőtt a két papajaszínű autó befejezhette volna a körét, Leclerc 1:15,372-vel az élre állt, majd ott is maradt, hiszen Piastri nem tudott javítani, Norris pedig 41 ezreddel elmaradt a monacóitól, amivel még a csapattársát sem tudta megverni.

    Leclerc ezzel idei első pole pozícióját szerezte mind saját maga, mind a Ferrari számára, miközben a csupán 8. helyen záró Max Verstappen idei legrosszabb időmérős eredményét produkálta.

    Norris mögött Russell, Alonso, Stroll, Bortoleto, Verstappen, Lawson és Hadjar volt a további sorrend.

    A Magyar Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

    Friss