back to top
2025. augusztus 21. 20:15
Többi

    KezdőlapF1Ennyin múlt, hogy a hatalmas negatív rekordot felállító F1-es pilóta nem lett...

    Ennyin múlt, hogy a hatalmas negatív rekordot felállító F1-es pilóta nem lett Verstappen csapattársa

    -

    Nico Hülkenberget balszerencsés versenyzőnek szokás tekinteni az F1-ben amiatt, hogy stabil eredményei ellenére másfél évtizede rendre keresztülnéznek rajta az élcsapatok. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko egy konkrét példával is elő tud állni arra, amikor ez pontosan így történt.

    A 38. születésnapját éppen a napokban betöltő Hülkenberg 2010 óta tartó F1-es karrierje során versenyzett a Williamsnél, a Renault-nál, a Haasnál, valamint kétszer megjárta a Force Indiát és a Saubert is, de ezekkel minden alkalommal csak oldalirányú mozgásokat tett a középmezőnyben. Eközben súlyos negatív rekordot állított fel eleinte azzal, hogy senki nem rajtolt még el ilyen sok F1-es versenyen dobogó megszerzése nélkül, majd pedig miután idén Silverstone-ban végre a harmadik helyen végzett, azzal, hogy senki nem várt még ilyen sokat első pódiumára.

    Az idén a Hungaroringen már 241. Forma–1-es futamát teljesítő német azonban 2020 végén, amikor éppen nem is volt a mezőny állandó tagja, közel állt ahhoz, hogy aláírjon a Red Bullhoz, amely csapat a következő években a mezőny kimagasló csapatává vált – ám végül ez a lehetőség is kicsúszott a német kezéből, rajta kívül álló okok miatt.

    Mint Marko most elárulta, akkoriban, amikor a Red Bullnál már biztosak voltak abban, hogy nem tartják meg a következő szezonra Alexander Albont, Hülkenberg és Sergio Pérez személyében gondolkodtak azon, hogy kivételesen a saját pilótaprogramjukon kívülről igazoljanak valakit Max Verstappen mellé. Hülkenberg arra az évre kiszorult a mezőnyből, miután 2019 végén elvesztette ülését a Renault-nál, és csak a Racing Pointnál ejtett meg néhány figyelemreméltó beugrást, ám amikor a szezon utolsóelőtti futamán Pérez éppen ugyanazzal a csapattal váratlanul megnyerte a különleges bahreini vonalvezetésen rendezett Szahíri Nagydíjat, maga felé fordította az esélyeket, s végül őt igazolta le a Red Bull.

    Marko az f1-insidernek beszélt Hülkenberg elszalasztott esélyéről. „Akkoriban éppen kommentátorként dolgozott a [Red Bull tulajdonában lévő] Servus TV-nél, szóval ilyen szempontból is megvolt a kapcsolat. El is kezdődtek az egyeztetések, de aztán Pérez megnyerte a versenyt Bahreinben, és emiatt minden az ő irányába billent.”

    A mexikói végül négy szezont töltött el a Red Bull pilótájaként, amelyekből az első kettőben még stabilan hozta Verstappen segédjének szerepét, ám a második kettőben már súlyos formaingadozások jellemezték a teljesítményét, ami miatt 2024 végén menesztették is – összesen öt győzelmet szerzett a csapattal.

    Persze lehetetlen megmondani, hogy Hülkenbergre milyen sors várt volna Verstappen oldalán, de az azért biztos, hogy dobogós helyek és győzelmek szempontjából mostanra sokkal jobban állna.

    „Szerintem szép időszakot éltek volna meg, hiszen ők ketten nagyon jól kijönnek egymással. Hülkenberg biztos kézzel szállítja az eredményeket, a mi autónkkal pedig ez a legjobb helyezéseket jelentette volna” – erősítette meg ezt Marko.

    Friss